RSS Feed

Sófokra igazol a győri balszélső

NS - 2021. 04. 16. 17:58:14 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Sófokra igazol a győri balszélső

A Siófok KC a hivatalos honlapján bejelentette, a következő idénytől a Balaton-parti együttesben szerepel Puhalák Szidónia, a Győri Audi ETO 24 esztendős kézilabdázója. A magyar válogatott balszélső korábban Szegeden, Vácon és Mosonmagyaróváron is játszott. A Győr 2016-ban igazolta át.

Puhalák a mostani idényben nem lépett pályára térmérkőzésen. Előbb sérülés hátráltatta, majd átesett a koronavírus-fertőzésen. A szélső tavaly egy évvel meghosszabbította a szerződését az ETO-val. Februárban elárulta, a szezon végén biztosan elhagyja a győri klubot.
„Lehetőségünk volt egy olyan játékos leigazolására, aki a mögöttünk hagyott időszakban sérülések miatt nem tudta magát megmutatni, de kiváló képességekkel bír – idézi a siofokkc.hu Fodor János ügyvezetőt. – Egyeztettünk a szakmai stábbal, és arra jutottunk, hogy Szidónia minden tekintetben beleillik abba az új projektbe, mely a nyártól veszi kezdetét. Itt újra felépítheti magát, és megmutathatja, hogy milyen nagyszerű játékos. Elégedettséggel tölt el, hogy sikerült őt megszereznünk. Érkezésével kilencven százalékban összeállt a jövő évi keret, melyet hamarosan véglegesítünk.”

„Egyik reggel hívott a menedzserem, és azt mondta, hogy van egy jó híre. Nem tudtam, hogy mi lesz a következő mondat, de egy rövid hatásszünet után elárulta, hogy megkereste őt a Siófok. Egyből tudtam, hogy ez jó lehetőség számomra – mondta Puhalák Szidónia. – Ezek után egyeztettem a siófoki vezetőkkel, akik felvázolták az elképzeléseiket a jövőre nézve. Minden szavuk nagyon pozitívan hatott, így nem is volt kérdés, hogyan döntök. Siófokon nagyon jók a körülmények, minden adott ahhoz, hogy a magammal szembe támasztott elvárásokat teljesítsem. Komoly céljaim vannak, és úgy érzem, hogy itt kiteljesedhetek. A mostani egy roppant kaotikus év számomra, de minden erőmmel azon leszek, hogy a nyártól százszázalékos állapotban tudjam segíteni a csapatomat.”
Puhalák érkezésével szinte teljes Danyi Gábor kerete a 2021–2022-es idényre.

A nyáron érkezik Andjela Janjusevics, Sirián Szederke, Herczeg Lili, Malin Holta, Lakatos Rita és Simona Szarková. Az évad végeztével távozik az együttestől Mazák-Németh Csilla, Camille Aoustin, Tóth Gabriella, Hársfalvi Júlia, Gnonsiane Niombla és Szikora Melinda.

Fotó: -a-
Lap tetejére