RSS Feed

Szlovénia bezárna Húsvétkor

mti - 2021. 03. 29. 8:03:08 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Szlovénia bezárna Húsvétkor

A szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó szakcsoportja teljes lezárást javasolt vasárnap a kormánynak a húsvéti időszakra - közölte Mateja Logar járványügyi szakember, a szakcsoport vezetője.

Borut Pahor szlovén államfő vasárnap délelőttre hívta össze a politikai pártok vezetőit, a kormány és az említett szakcsoport tagjait, hogy megvitassák, milyen intézkedéseket hozzon Ljubljana az április 1-jétől 11-ig tartó periódusra. A kabinetnek még a nap folyamán döntést kell hoznia az ügyben.
    Janez Poklukar egészségügyi miniszter a tanácskozást követően a sajtónak úgy nyilatkozott: fellendülőben van a járvány terjedése. Amennyiben nem hoznak új, szigorúbb intézkedéseket, további 500 ember halhat meg a koronavírus szövődményeiben június végéig - hangsúlyozta.
    A szakcsoport javaslatával egyetért Janez Jansa kormányfő is. Mint mondta, a vakcinák egy hónap késéssel érkeznek az országba az eredeti, megbeszélt ütemterv helyett, így nem tudják a nyár végéig beoltani a lakosság többségét. Hozzátette: májusban érkezhet egy nagyobb oltóanyag-szállítmány, ekkor a korlátozások egy részét ismét feloldhatják. A kormány szerinte tisztában van azzal, hogy a lezárások jelentős pénzügyi és szociális következményekkel járnak, valamint azzal is, hogy csak abban az esetben lesznek hatékonyak, ha mindenki betartja azokat.
    A javaslat szerint a 11 napra szóló teljes lezárás időszakában csak húsvét vasárnapjára tennének kedvezményeket. Ekkor feloldanák a lakhelyelhagyási tilalmat és engedélyeznék a családi összejöveteleket legfeljebb öt felnőtt főig, a hozzájuk tartozó gyerekekkel.
    A lakhelyelhagyási tilalom mellett az iskolák ismét online oktatásra állnának át. Korlátoznák a tömegközlekedést is, és hétvégi, ünnepnapi menetrendet vezetnének be. A legtöbb üzletnek be kellene zárnia, a vállalatoknak és az intézményeknek pedig távmunkára kell átállniuk.
    Szlovéniában vasárnapra 640-nel, több mint 210 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt egy napban hét beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 4018-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 499-en vannak kórházban, 106-an intenzív osztályon.
    Horvátországban az elmúlt napon 1321 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 267 222-t. Az elmúlt 24 órában 21-en haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5893-ra emelkedett. Kórházban 1201 beteget ápolnak, közülük 121-en vannak lélegeztetőgépen.
    Az Európában engedélyezett három oltóanyagból eddig közel félmillió ampulla érkezett az országba, amiből 348 648-at használtak fel; 266 900-an kapták meg az első dózist, 81 748-an pedig már a másodikat is.


Fotó: -a-
Lap tetejére