RSS Feed

A genfi mustra sztárjai

Mogyorósi Géza (Berlin) - 2021. 02. 20. 8:24:03 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A genfi mustra sztárjai

A koronavírus-járvány terjedése miatt, akárcsak 2020-ban, idén márciusban is elmarad a legendás svájci gépjármű seregszemle. Addig is, amíg 2022 tavaszán – talán – megint szélesre tárja a kapuit a Genfi Autószalon, lássuk, hogy a 20. században mely modellek világpremierjének örvendhettek a pénzes polgárok?!

A gazdasági krach küszöbén Svájcban volt a tengerentúli  T-sorozatot 1928-ban leváltó Ford Modell A nemzetközi premierje. A következő esztendőben az amerikai tömegautónál elegánsabb, fürgébb, drágább Mercedes-Benz SKK volt a genfi mustra szenzációja! Pazar germán luxus verda volt a 30-as években a Maybach Zeppelin DS7/DS8 típus is. A hét, illetve nyolc literes kocsikkal 140 km/óránál nagyobb tempót is elérhettek a sofőrök. Komoly sebesség volt ez, hiszen a nevében léghajót idéző országúti rakéta önsúlya 2,8 tonna volt.

Könnyedebb négykerekű volt az 1939-ig gyártott Alfa Romeo 8C. A '32-ben bemutatott olasz sportkocsival akár 170 km/h-s suhanás is lehetővé vált. Sajna anno Európában kevés volt az olyan sztráda, melynek minősége, hosszúsága megengedte volna a tartós tesztet. Nem mellesleg a hitleri Németország és Mussolini Itáliája között – főleg versenyeken – komoly rivalizálás folyt a gépkocsikkal. Az 1937-ben Genfben bemutatott Fiat 500 Toplino a kisember autója volt. Különböző karosszéria variánsokkal egészen 1955-ig folyt e típus termelése. Az oldtimer találkozókon ma is fel-felbukkannak ezen pöttöm modellek. Hiszen hajdanán például Angliába is exportálták a torinói kedvencet, s több, mint fél millió példányt értékesítettek belőle – javarészt persze Dél-Európában.




Fotó: -a-
Lap tetejére