RSS Feed

Hegedűs a földön

Regös István - 2021. 02. 17. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Hegedűs a földön

Az új kor számos igazságát teszi lábunk elé Tevje, a tejesember. Nem gondoltuk volna, hogy alig néhány évtized múlva a világon szinte semmi sem változik, legfeljebb hátrányára. Magyarországon a musical Hegedűs a háztetőn címmel futott a Vígszínházban is. Az előadást Eszenyi Enikő rendezte, brilliánsan. Az ukrán-orosz-zsidó együttélés e fantasztikus színpadi kavalkádja arról is mesél, hogy az emberek eredendően jónak születnek, csak menet közben romlanak el.

Az ukránok, az oroszok, miként a lengyelek is a legnagyobb békében, szeretetben, vegyes házasságokban éltek, szelíden és boldogan. A tetők felett hegedült valaki a magasban és úgy érezte, a muzsika felemel, boldogítja az embert. Szóval, a hegedűs arcot öltött és lejött a földre. Gondolom, aki elolvassa ezt az írást, már tudja, hogy a főszerepet ki más is játszotta volna, ki lehetne még manapság Tevje, a tejesember, mint Hegedűs D. Géza.

A színház több, mint szórakozás

Abban a szerencsében volt részünk, hogy az igazgatói páholyból nézhettük az előadást, a magát agyonizguló rendező, Eszenyi Enikő mellett. Vibrált a levegő a páholyban, a színpadon, és ami a legfontosabb, a nézőtéren is. Tevje és családja semmit nem akart ettől a kegyetlen világtól, mint békességet, nyugalmat, a boldogsághoz való jogot. Természetesen nem hagyták. A gonosz mindig leszáll, tüzet okád, havat, jeget zúdít az emberekre, gyűlölködést és háborút szít. Hegedűs D. Géza, tudjuk, nem „csak” egy színész a színészek között, hanem ő hol Julius Caesar, hol Tevje, a zsidó család feje, aki áhítozik a szépre, a család biztonságára, ami csak álom marad. És ha a színpadról kilépünk az utcára, kiürülnek a nézőterek, ámulva és bámulva sétálunk, ha még lehet sétálni egyáltalán, és nem gondolunk arra, hogy Hegedűs D. Géza, aki azóta, mint tudjuk, lejött a „tetőről”, kénytelen volt megint megtörni a csendet és bizonyítani, hogy a színház ott van, ahol a művészek. 


Interjú a földön

Valamelyik tévéhíradó stábja megállította őt az utcán, talán a Rózsavölgyi Szalon előtt, ahol most is rendez és játszik, mert tudja, hogy játék nélkül semmit sem ér az élet. Megkérdezték tőle, mit szól ahhoz, hogy a hatvanhárom éves Ódry Színpad nincs többé? Láttam az arcán a megdöbbenést, ahogy felhorgadt benne a harag. Miközben minden szaván érződött, hogy a művész ne érezzen haragot, a művész játsszon. Arra a kérdésre pedig, hogy szerinte örökre megszűnik-e az Ódry Színpad, ahol színészek százai váltak nemzetközi hírűvé, ahol Oscar-díjas filmrendezők rendeztek és tanítottak, az az Ódry Színpad sohasem fog megszűnni. Ódry Árpád, aki a helynek a nevét kölcsönözte posztumusz, valószínűleg felemelné az ujját és dörgő hangon mondaná: Na-na! Azért ezt talán mégsem szabadna megtenni! Minden bizonnyal nem a nevét féltené, hanem az ellen tiltakozna, hogy valakik már megint beleszóltak a művészetbe. A művészet mindent elbír, kritikát, mostoha körülményeket, de bármilyen hatalom befolyását soha. Mert a színész, a rendező, az operatőr, a díszlettervező, a kosztümök megalkotói, a súgó és a zenekar, szóval, mindenki, akinek köze van a filmhez és színházhoz, erősebbek, nem érdemes kikezdeni velük. Okos hatalom ilyet nem tesz.

Taní-tani

Majd Géza fél lábra állt, és azt mondta az operatőrnek ott, a Rózsavölgyi Szalon előtt, legalábbis azt a helyet véltem felismerni, hogy: „Kérem, nézzen ide, fél lábon állok? Bátran, tessék még egyszer idenézni, még mindig fél lábon állok? Tudja, most tanítok, magát éppen arra, hogy lássa, itt a szabad téren, akár mínuszban is lehet tanítani!” Amikor ezt hallottam, azonnal József Attila jutott eszembe, aki megleckéztette Horger Antal professzor urat, aki nem találta elég jó magyar nyelvmesternek ezt a költő géniuszt. Idézzük fel József Attila erről szóló versének részletét!

„Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!”

Így hát, érdemes elgondolkodni mindenkinek, akinek útban volt a Színház- és Filmművészeti Egyetem legendás színháza, az Ódry, hogy a művészet nem tűri a regulát és addig fogunk tanítani, amíg egy talpalatnyi földet engedélyeznek nekünk. 


Port.hu: hegedus-a-hazteton
Szfe kép: 24.hu/Marjai János

Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére