RSS Feed

KNER-beszéd az életünk

Csontos Tibor - 2021. 02. 15. 8:00:40 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

KNER-beszéd az életünk

A KNER nem más, mint a Klubrádió Nemzeti Együttműködési Rendszere. Mióta kiderült, hogy gázoltak ezen az éteri zebrán, cseppet sem meglepő, hogy nagyon sokan megmozdultak ezért a rendkívül népszerű frekvenciaáldozatért, egyszerre szólva szolidaritásról, segíteni akarásról, az életben tartásának kinyilvánított szándékáról. A hivatalos szavak hivatalos vivője szerint hisztéria övezi azt, amelyhez a a hivatalosságnak semmi köze. A KNER pillanatok alatt jött létre. KNER-beszéd az életünk, s túl sok ember van, ki többre nem, csak KNER-szavakra gondol...

Az Illés azt énekelte a hetvenes évek elején Bródy szövegével, hogy "Jelbeszéd az életünk, s túl sok ember van, ki többre nem, csak jelszavakra gondol", s most a prozódia engedelmével mondhatjuk, hogy KNER-beszéd az életünk. Mától lemészárolták a kilencvenkettő-kettes frekvencián működő Klubrádiót, amely cseppet sem lakatlan és hallgatatlan szigetként leledzett a szárazföldön, és amely most beláthatatlan ideig csak internetrádióként lesz fogható. Akár egy adriai jachton is vagy éppen egy ereszcsatornán tartózkodás közben.A történtek napok alatt életre hívták azt, ami ama politikai térfélen évek alatt nem sikerült: megteremtette hallgatók közösségének nemzeti együttműködési rendszerét, s a szolidaritást, mely kifejezést száműzték a hatalmi szótárból.

 

A Klubrádióval való együttérzés már régóta megnyilvánul, amely mindig is szépen kifejeződött abban, hogy az évente megrendezett túlélési hetein a hallgatók rendre összedobtak hatvan-nyolcvan millió forintot, hogy így tartsák életben ezt a mindennapjaik részévé vált független rádióadót. Odaát ellenük szembeszegülő fegyverként értelmezték a Klubrádiót, így lett számukra a búcsú a frekvenciától sztorijából a búcsú a fegyverektől története. Miközben most jönnek az igazi Klubnapok: Klubdélelőttök, Klubdélutánok, Klubesték, Klubéjszakák, melyek hallgatottságát ma még nem lehet megjósolni, de az bizonyos, hogy az eddigi Klubhallgatók mindent megtesznek azért, hogy továbbra hallgathassák több más mellett Szénási Sándort, Váradi Júliát, Kun Zsuzsát, Pálinkás Szűcsöt, Désit, Hardyt, Para-Kovácsot, s persze, Bolgár Györgyöt. Miként az is bizonyos, hogy aki feccöl azért, hogy továbbra is részese legyen a független híradásnak, az pontosan tudja, hová teszi majd az ikszet a szavazócédulán.

 

Az viszont talán megjósolható, hogy aki eleddig nem hallgatott Klubrádiót, azok között ekkora, s politika által „finanszírozott” ingyenes reklám – igaz, a Klubrádiónak ez egyelőre sokba került – nem kis érdeklődést és kíváncsiságot válthat ki. S ha csak kíváncsiságból is, de hallgatni kezdik, mondjuk, a klubradio-hu oldalon, biztos, hogy ott ragadnak az általuk eddig csak hírből hallott Klubrádiónál, melyet Lackfi János költő, író a "lelki immunrendszer megerősítőjének", tart, s melyben vérprofi rádiósok festik meg újra egy mára végleg eltűnt, legendává lett közrádiózás portréját. Érzékenyen reagálnak a környezetük, a világ történéseire, biztos kézzel dolgozták fel a témákat, minden porcikájukban rádiósok. Hitelességre törekednek, arra, hogy a megoldás reményében keressék az igazságot, miként egyszer a Klubrádió korábbi munkatársa, Pikó András mondta a múlttá lett legendás Magyar Rádióról: úgy akartunk igazat szólni, hogy használjunk.

 

A Klubrádió ezután is megerősíti majd, hogy a mai állami közrádiózásba a hallgatójának csak belebetegednie lehet.

 

 

 


Fotó: -a-
Lap tetejére