RSS Feed

Új győzteseket hirdettek a Little Miss World Hungary-n

M. A. - 2021. 02. 13. 17:08:59 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Új győzteseket hirdettek a Little Miss World Hungary-n

Idén online hirdették meg az idei Little Miss & Mister World Hungary gyermekszépségversenyt, ahol több száz jelentkezőből választották ki a legszebbeket és a legügyesebbeket. Ezen a versenyen ugyanis a bájos arcok mellett a tehetségek is megcsillantak.

A vírusra való tekintettel - rendkívüli módon - online változatban került megrendezésre a Little Miss & Mister World Hungary. A több száz jelentkező közül először fotó alapján szelektált a zsűri, s a Facebook-on is lehetett szavazni. „Ebből a rengeteg jelentkezőből 20 kislányt és 10 kisfiút választottuk ki. A zsűri előtt, online adásban egyesével léptek fel, így lettek pontozva, és ez alapján lett 5 kislány és 4 kisfiú az abszolút győztes” – mondta Bartalovics Ildikó, versenyigazgató.

 

A legnagyobb múltú hazai gyermekszépségversenynél különböző korosztályokban indulhatnak, így lehet több királynő, és természetesen királyfi is a győztesek között. Ezúttal még egy különdíj is gazdára talált. A 8 éves vietnami származású, de Magyarországon élő Hoang MinChao a legbájosabb és a legprofibb modell díjat kapta meg.

 

„Szinte el sem hittem, hogy ez sikerült. Nem számítottunk erre, mivel tudtuk, hogy olyan, aki nem rendelkezik magyar állampolgársággal az nem nyerheti meg a Little Miss & Mister World Hungary címet. De most hatalmas a boldogság. MinChao fél éve modellkedik, látszik rajta, hogy nagyon szereti, bár azt is tudja, hogy a tanulás az első” – mesélte a büszke édesanya.

 

Az abszolút győztesek között volt Ferencz Hargita Lelle, Oszoli Dalma, Czári Csenge, Meszesan Lívia, Fekete Vivien, és volt egy 15 éves tinilány is Nyíri Emili. A fiú kategória győztesei Somogyi István Szebasztián, Gál Kristóf, Pados Borisz és Opavszky Sanka. A kis modellek nem csak szépségükkel, hanem tehetségükkel is hódítottak. Volt, aki verset mondott, volt, aki táncolt. Volt aki énekelt, mint Balassa Emma és volt aki egy egészen különleges bűvészmutatvánnyal Czári Csenge - szó szerint - elvarázsolta a zsűrit.

 

„Nagyon büszkék vagyunk rá! 1 éve kezdte a modellkedést, de az elejétől nagyon látszott rajta, hogy hisz önmagában. A színpad és a bűvészet is érdekli, most ezt a kettőt ötvözni tudta. Édesanyaként tudom, hogy nagyon maga alatt lenne, ha ebben a szenvedélyében nem támogatnánk, így az egész család mellett el” – mondta Czári Annamária, Csenge anyukája.

 

Meszesan Lívia viszont már 2 éve modellkedik, ő az önbizalmát is tudta ezzel fejleszteni. „Jó érzés így látni a lányomat, de egyben rémisztő is, hogy már nem az a pici lány. Egyre ügyesebben csinálja, látom, ahogy az önbizalma is egyre nagyobb. Szerettük is volna ezt elérni, hogy kicsit jobban bízzon magában. Persze, amikor megtudta, hogy királynő lett ő is sírt, meg én is, de ezek igazi örömkönnyek voltak. Teljesen az ő ötlete volt, hogy modellkedni szeretne, de tudja azt is, hogy, csak addig csinálhatja, amíg nem megy a tanulás rovására” -mesélte Klaudia, Lívia édesanyja.


A zsűri között Kiszel Tünde is helyet foglalt, aki már 18 éve nézi ezeken a versenyeken a legszebb csemetéket.

 

„Mindig nagyon nagy élmény ennyi szép és tehetséges gyereket látni. Engem már egy szép mosollyal is le tudnak venni a lábamról. Álomszépek a ruhák, bájosak a gyerekek, én mégis, amit elsőként megnézek az a kisugárzás. Hogy ki, mennyire él a színpadon, mennyire élvezi a szereplést. Az, hogy valakinek mennyire légkörteremtő az egyénisége már ilyen fiatalon is megmutatkozik” – tette hozzá Kiszel Tünde, aki szerint több kisfiú is jelentkezhetne a versenyre.

 

A 4 éves Opavszky Sanka huncut mosolya például sokakat megfogott, a kisfiú is az abszolút győztesek között volt. A gyermek fotós szerint pont ez a gyermeki őszinteség a verseny legnagyobb varázsa. ”Jó érzés olyan gyerekeket fotózni, akik ezt még nem munkának tekintik. Számukra ez nem verseny, csak úgy szeretnek ott lenni, egyszerűen élvezik. Ez a szeretet és ez a nyugodtság, ami körül öleli az egészet” - véli Dóri Zorán, a versenyt szervező ügynökség fotósa.

 

A gyerekek a versenyek miatt sokat gyakorolnak otthon, online oktatást kapnak modellkedésből és előadásmódról is. Amennyiben a koronavírus helyzet engedélyezi külföldi versenyekre mennek tovább, így Szingapúr, Dubai, Bulgária és Kína lesznek azok a helyek, ahol megmérettetik magukat és képviselhetik Magyarországot. Aki jelentkezni szeretne a következő versenyekre, a littlemissworldhungary@gmail.com címen vagy az alábbi oldalon teheti meg.




Fotó: Dóri Zorán
Lap tetejére