RSS Feed

Hallgatni akartam

Regös István - 2021. 01. 28. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Hallgatni akartam

Az évtizedekig agyonhallgatott zseniális magyar író, Márai Sándor Hallgatni akartam című könyvét Hegedűs D. Géza csak úgy, hipp-hopp, szópontossággal megtanulta. S hogy soha ne felejtsük el ennek a könyvnek a tartalmát és a jelentőségét, Marton László, a szintén szenzációs rendező, a Vígszínház egykori igazgatója, finom kezekkel, puhán, mégis keményen hozzátette a látványt is a Hallgatni akartam színrevitelekor és avatták együtt klasszikussá a monodrámát.

Az ember gyarlóságáról, saját magával való küzdelemről szóló könyv illetve az ebből született színházi előadás megpróbálta megmagyarázni, mi az a művészet és miért a legfontosabb pontja az életnek, s hogy a művészet teszi az életet életté.

Mesteri interjú

A napokban a Klubrádió egyik reggeli műsorában két „fellépő” volt, Hegedűs D. Géza, Kossuth-díjas, különleges jelentőségű színművész és a kitűnő újságíró kolléga, Szénási Sándor. Bizonyára észrevették, hogy a dicséret felső szintjén írom ezeket a sorokat. Tudom, nem divat, hogy a szakmában egymást elismerő emberek véleményüket szabadon engedik és nemcsak furkálni, bántani akarnak, hanem kifejezik örömüket is, ha valami jóra bukkannak. Ilyen volt ez a reggel, melyen Szénási Sándor, a legnehezebb módját választotta az interjúkészítésnek: úgy beszélgetett Hegedűs D. Gézával, hogy tulajdonképpen szóhoz sem jutott. Nem azért, mert nem lett volna újabb és újabb kérdése, hanem, mert finom érzékkel konstatálta, hogy akivel beszél, az a bizonyos Hegedűs D. Géza, a rendelkezésére álló idő minden pillanatát ki akarta használni, hogy napvilágra kerüljön mindaz, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül történt az elmúlt hónapokban. A színész pedig csak mondta és csak mondta a magáét, és nem azért írok így, hogy Karinthyt utánozzam, hogy maga mindent kétszer mond, maga mindent kétszer mond, hanem mert kicsúcsosodott a hallgatás diadala. Mert Szénási nem azért hívta fel Hegedűs D. Gézát, hogy elvegye a kérdéseivel az időt, hanem, ahogyan Márai írta: „Hallgatni akartam”, de nem lehet. 

Szénási Sándor, a Klubrádió egyik műsorvezetője

Minden határon túl

Ma már túllépte a vörös vonalat az a társaság, amely azzal büntette meg a hatvanhárom éve működő Ódry Színpadot, hogy egyszerűen bezárta. Hegedűs D. Géza, amikor kimondta ezt a mondatot, megdermedtem, bizonyos fokig még féltem is. Olyan határozottság és keménység áradt Hegedűs D. Géza hangjából, hogy abban a pillanatban nem színész volt, hanem a művészet felkent papja. Elmondta, hogy ő ezt az egész szörnyűséget a politika bosszújának tartja és még mindig megbukott a történelemben az, aki bele mert avatkozni a művészetbe. Mert a művészet maga a szabadság. Ez történik most nálunk: a hatalom beleavatkozik a művészetbe, a lázadó művészhallgatók meg is kapták a büntetésüket. A politika a sarokba állította őket, szétszélesztette a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Megrendítő. A politika megszüntetett egy szellemi műhelyt. Valaki(ke)t zavart, hogy itt a színházi és filmes pályára készülő diákok a szabad gondolkodást tanulják, az alkotás szabad szellemű folyamatát, hogy az Ódry Színpad hatvanhárom éve ikonikus hely, ahol bemutatkozhattak fiatal művészpalánták, együtt játszhattak tanáraikkal különleges darabokat és megtanulták vagy még mindig tanulnák, hogy a színház, a színművészet ugyanott van, ahol ők vannak és nem ott, ahová tenni akarják őket.

Nincs értelmes válasz

Folyamatosan kérdezem, olykor talán naivan, hogy kit zavart ez az egyetem, kit zavart az Ódry Színpad? Zavart valakit az, hogy a madár az eresz alatt fészkel és csivitel? Zavart valakit, hogy a fák levelei lehullnak és össze kell söpörni őket? S ha igen, vajon miért? A víz azonban megtalálja az útját, ha folyik, és ha valaki felveszi a harcot a víz ellen, nyugodtan tudomásul veheti, hogy elbukott. Ez az egyetem, a magyar színházművészet és filmművészet életében fantasztikus eredményeket ért el, ezen az egyetemen (korábban főiskolán) a legkitűnőbb tanárok oktattak. Kevés ilyen intézmény van a világon. Az itt végzett filmesek, színészek számtalan fesztiváldíjat hoztak haza például Berlinből, Cannes-ból, Velencéből, Karlovy Varyból, hogy az Oscar-díjakat ne is említsem. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy Hegedűs D. Géza, akinek színészi és emberi nagyságát kevesen merik megkérdőjelezni, ebben a helyzetben ne szólaljon meg. Ellenkező esetben nem adhatná elő a továbbiakban a Márai fantasztikus könyvéből készült monodrámát.

Hegedűs D. Géza, a Vígszínház színművésze, az SZFE volt rektorhelyettese

Fotó: Iró Zoltán
Lap tetejére