RSS Feed

A magány

Regös István - 2021. 01. 23. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A magány

Fájt már úgy valamid, hogy nem volt senki körülötted, akinek panaszkodhattál? Voltál-e már úgy, hogy magadban beszéltél, mert nem volt melletted olyan, aki meghallgat? Előfordult-e, hogy senki sem akart neked panaszkodni? És megtörtént-e már, hogy te akartál panaszkodni valakinek, de senkit nem érdekelt? Voltál-e már úgy, hogy nem mentél el sehová, mert nem volt kivel?

Átélted-e valaha azt, hogy nincs olyan, akivel megbeszélhetnél egy filmet, vagy együtt tapsolnátok egy színházi premieren?

Valakihez tartozni

Ezernyi történetet sorolhatnánk fel, hogy milyen az, ha senki nem vár otthon bennünket, esetleg feltesszük magunknak a kérdést, hogy mitől otthon az otthon? Rádöbbentél-e arra egyszer is, hogy sokáig nem tudtad, mit jelent ez a szókapcsolat: az otthon melege, és kiderült számodra, hogy valójában nem a fűtőtest sugározza a meleget, hanem valaki, aki hozzád tartozik? Másként fogalmazva: van valaki, akihez te akarsz tartozni. Előfordult-e már veled, hogy végre szeretnél egy kicsit egyedül is maradni és egy bizonyos idő után már semmi nem érdekel, miközben a magánytól az ember legtöbbször csak szenved. Hihetetlenül furcsa szerzet az ember, nagyon gyakran csak akkor jut eszébe, hogy mennyi jót kapott az élettől, amikor valami miatt megszűnik legfontosabb társas kapcsolata, a család. 


Annak is örülj, ami van!

Ifjúként lázadunk és mindig mást akarunk, mint ami van. Az ember azonban öregszik, újabb dolgokat próbál ki és egyre inkább rájön, hogy ami van, azt nem érdemes veszélyeztetni. Élvezzük, ami a miénk és még inkább küzdjünk meg azért, hogy mi is legyünk valakiért. Amikor biztosak lehetünk abban, hogy sem a fájdalmunkban, sem az örömeinkben nem vagyunk egyedül. Ne adj’ isten, megbetegszünk, otthon vagy kórházban, gondoljunk bele, milyen is egyedül lenni! Aki kórházban fekszik és van aki meglátogassa, családtag, barát, ismerős, az sokszor azért figyeli a kórterem ajtaját, hogy mikor lép be az, aki fontos számára és örül a jelenlétének. Nem jó betűrím, hogy magány-vagány. A magányos ember egy idő után elkezd magában beszélni, és nem veszi észre, ha már esetleg hangosan is kimondja a szavakat. Ilyenkor pedig azon is eltöprenghet, hogy ha eltávozik e földi világból, vajon észre veszi-e valaki, hová tűnt?



Fotó: Németh András Péter
Lap tetejére