RSS Feed

Gulyás: a kormány kénytelen

mti - 2021. 01. 21. 15:19:43 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Magyarország kénytelen saját vakcinabeszerzési forrásokat keresni, miután az Európai Bizottság lassúsága miatt még mindig nem kezdődhetett meg a tömeges koronavírus elleni oltás az Európai Unióban - mondta a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

    Hangsúlyozta: csak olyan oltóanyagot kívánnak beszerezni, amellyel már több millió embert beoltottak, és amelyet a magyar hatóságok biztonságosnak és hatékonynak ítélnek.
    A miniszter bírálta az Európai Gyógyszerügynökséget is a lassúsága miatt. Elmondta: a magyar hatóságok már engedélyezték az AstraZeneca által fejlesztett oltóanyagot, így ha ezt az európai hatóság is megtenné, elkezdődhetne az oltás azzal. Múlt héten az orosz vakcina is ideiglenes engedélyt kapott Magyarországon. Hozzátette: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter emiatt csütörtökön Moszkvába utazik.
    Az unióba érkezett vakcinamennyiség egyértelműen kevés - jelentette ki -, eközben Európán kívül, például Izraelben, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban vagy az arab világban már tömegesen oltanak.
    Gulyás Gergely szólt arról is, hogy amíg a megbetegedések száma jelentősen nem csökken, nincs lehetőség a korlátozó intézkedések érdemi lazítására.
    Közölte még, hogy az unió jelentős részén és a szomszédos országokban már a vírus terjedésének harmadik hulláma kezdődött meg, Magyarországon azonban csökken a fertőzés terjedése és a halálozások száma a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően.
    A gazdasági helyzetről elmondta: nehéz év volt a tavalyi, de a kormány megfelel annak az ígéretének, hogy amennyi munkahely megszűnik a járvány miatt, annyi újat hoznak létre. A kormány és a baloldal válságkezelése közötti különbséget mutatja, hogy a kormány megkezdi a 13. havi nyugdíj visszaépítését, a fizetések emelkednek, a családtámogatási rendszert bővítik, lakásfelújítási programot hoztak létre - sorolta. Hozzátette: a járvány miatt sok cégnél hozzájárultak a bérek kifizetéséhez, elengedték a járulékokat.
    Gulyás Gergely hangsúlyozta: mivel hatékony egészségügyi alapellátás nélkül nincs jó színvonalú egészségügyi ellátás, és a háziorvosi praxisok működése, eredményessége nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egészségügyi rendszer jól működjön, a kormány úgy döntött, hogy a béremelésből a háziorvosok is részesülnek.
    A miniszter kiemelte: a háziorvosok komoly szerepet vállaltak a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, ezért megérdemlik, hogy elismerjék a munkájukat, fontos, hogy a magyar egészségügy szilárd alapokon álljon.
    Kifejtette: aki szoros praxisközösséget vállal, az teljes egészében megkapja a béremelést, ha lazább formát választ, akkor is megkapja az orvosi bértábla szerinti különbözet 80 százalékát, ha pedig egyáltalán nem vesz részt praxisközösségben, akkor a különbözet 30 százalékával emelik a fizetését. Ugyanez vonatozik az állami ellátásban résztvevő fogorvosokra is - tette hozzá.
    Kérdésre beszámolt arról: minden olyan várossal tárgyalnának, amelyek úgy gondolják, "hogy nem Brüsszelből, hanem Budapestről szeretnének segítséget kapni", ellenzéki és kormánypárti városokkal egyaránt. Megjegyezte: a települések egy része az iparűzésiadó-bevétele 10 százalékát veszítette el.
    Arról is szólt: megkérdezik az oltási tervben sorra kerülőket, melyik rendelkezésre álló vakcinával kívánják beoltatni magukat. Ha az adott készítmény nem áll rendelkezésre, az igénylőnek várakoznia kell a beszerzéséig.
    Kijelentette: felelőtlenség, ha valaki rémhírt terjeszt olyan vakcinával szemben, amely emberi életeket menthetne meg.
    A miniszter álhírnek minősítette, hogy fel nem használat vakcinákat öntenének ki. Ilyen sehol nem fordulhatott elő az egészségügyi tárca álláspontja szerint, ennek súlyos következményei lennének - mondta. Hivatali visszaélés bűntettének minősül, ha egy orvos az oltási sorrendet figyelmen kívül hagyja - válaszolt egy másik kérdésre.
    A járványügyi intézkedések fenntartását a jövő héten tárgyalja a kormány, az ingyenes parkolás fenntartása mellett szól, hogy az csökkenti a zsúfoltságot a tömegközlekedési eszközökön - fogalmazott.
    A dugódíjról szólva közölte: a kormány nem tervezi, sőt ellenzi. "Autósüldözésnek" minősítette a budapesti városvezetés viszonyát az autósokhoz, amely szerinte koncepciótlan közlekedési átalakításokkal nehezítette az autósforgalmat.
    A január végére tervezett magyar-ukrán külügyi tárgyalásról szólva kijelentette: remélik, hogy az ukrán vezetés képes belátni, hogy az ott élő magyarok is Ukrajna polgárai, amíg ez nem történik meg, addig az ország nem tud társulási szerződést kötni a NATO-val.
    Nem a kormányon múlik a vakcinák szállítása, ráadásul a Pfizer bejelentette, hogy kevesebbet szállít. Eddig 331 ezer adagot kaptak, ez 165 500 ember beoltására elég, jelenleg 140 ezer embernél tartanak - közölte. Hozzáfűzte: ebben 7200 Moderna-vakcina van.
    Megjegyezte: arról, hogy a jövőbeli ütemezés hogyan alakul, vannak előrejelzések, de a valóságtartalmuk megkérdőjelezhető..
=

Lap tetejére