RSS Feed

A bécsi kávézók nagy ötlete

Eurokomm PR - Budapest - 2021. 01. 04. 13:00:17 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A bécsi kávézók nagy ötlete

Újabb lehetőséget kaptak azok a bécsi fiatalok, akik nyugodt körülmények között, a biztonságos távolságot megtartva szeretnének tanulni. Több, a vírus miatt egyébként zárva tartó kávéház nyitja meg kapuit a tanulók előtt. Az ötlet támogatója az új bécsi alpolgármester és a liberális NEOS párt elnöke, Christoph Wiederkehr.

Bécsben igen erős a társadalmi összefogás a koronavírus idején is. Ez már számos projektben megmutatkozott, az oktatás területén például abban, hogy a zárva tartó hotelek szobáikat, konferenciatermeiket tanulók, vagy egész osztályok, illetve tanárok rendelkezésére bocsátják. Ezzel segítik azokat, akiknek nincs lehetősége otthon nyugodt körülmények között tanulni, illetve a biztonságos távolságtartás is könnyebben kivitelezhető így. Most egy harmadik hasonló akció is indult, ezúttal a gasztronómia berkeiből.  

A hotelek mellett a már jó ideje zárva tartó bécsi kávézók is szerettek volna a diákoknak segíteni, ezért több létesítmény összefogott és lehetővé tették, hogy a fiatalok beülhessenek hozzájuk tanulni. A kávézókban biztosított a megfelelő technikai háttér és mindenkinek jut elegendő hely. A rendhagyó programban való részvétel feltétele az előzetes online jelentkezés, ami a Book Your Room nevű felületen lehetséges. Egyszerre 15-16 diák lehet egy kávézóban. A program első szakaszában a "Museum", a "Frauenhuber" és a "The Legends" kávéházak vesznek részt, az akció egyelőre karácsonyig tart, de lehetséges a hosszabbítás is.

Az esemény sajtótájékoztatóján bemutatkoztak a program fő támogatói, Irmgard Querfeld, több bécsi kávézó tulajdonosa, és Wolfgang Binder, a Bécsi Kávéháztulajdonosok Klubjának vezetője. Querfeld elmondta, a hírekből értesült róla, hogy a diákoknak helyre van szükségük a tanuláshoz, és rövidesen fel is hívta az alpolgármestert a program ötletével. Az új bécsi alpolgármester és oktatásért felelős városi tanácsnok, Christoph Wiederkehr lelkesen üdvözölte a kezdeményezést és meg is tette a szükséges lépéseket a terv megvalósítása érdekében. Binder még hozzátette, a résztvevő kávéházak a szükséges távolság és a higiénés előírások betartásával tökéletes körülményeket teremtenek a tanuláshoz. 

David Bohmann / PID felvételén Christoph Wiederkehr, Irmgard Querfeld és Wolfgang Binder. 


Fotó: David Bohman/PID
Lap tetejére