RSS Feed

Elhunyt a legendás kajak-kenu edző

M. A. - 2021. 01. 04. 8:55:03 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Elhunyt a legendás kajak-kenu edző

68 évesen, tragikus hirtelenséggel elhunyt Ludasi Róbert. Az utóbbi három évtized szinte összes sikeres magyar kenusát edzette. Így a fiatalon elhunyt kétszeres olimpiai bajnok Kolonics Györgyöt, Horváth Csabát, Kozmann Györgyöt, Kiss Tamást, és Csabai Edvint is.

 

Ludasi Róbertet 2021. január 3-án hajnalban, álmában érte a halál – adta hírül a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.

 

Pályafutása során mindössze két klubbal fonódott össze a neve, a Budapesti Spartacuséval és a Csepelével. Budafoki gyerekként egy barátja unszolására kezdett kenuzni a Sparinál 1965-ben. Sportolói pályafutásában nagy törést okozott, hogy 19 éves korában elvitték katonának. Utána hiába térdelt vissza a kenuba, a két év kihagyást saját bevallása szerint már nem tudta bepótolni - írta róla megemlékezésében a szövetség.

 

Edzői pályája 1979-ben indult, szintén a Spartacusnál, ahol 50-60 gyerekkel kezdett el foglalkozni. 1989-ig dolgozott a klubnál, akkor Péhl Józsefnek köszönhetően került Csepelre, ahová követte őt két tanítványa, a később világbajnoki címet szerző Szuszkó László és az alig 16 éves Kolonics György is, akinek több mint két évtizeden keresztül vezette az edzéseit.

 

„A vele való kapcsolatomba senki se képzeljen bele érzelemdús apa-fia viszonyt. Koló nem volt az a típus, és én sem vagyok az, aki kimutatja az érzéseit. Sőt, meglehetősen nyers és pokróc tudok lenni a versenyzőimmel, bár ez az idő múlásával változott valamicskét. Ha valakit elfogadok, érzi az elfogadást, de képtelen vagyok ezt naponta szavakkal megerősíteni. Koló sem igényelte ezt a fajta törődést. Huszonkét év alatt tökéletesen megismertük egymást, szavak nélkül is tudtunk kommunikálni, és ami a legfontosabb, emberileg és szakmailag is hitelesek voltunk egymás számára” - nyilatkozta hat évvel ezelőtt a kiváló edző legeredményesebb tanítványáról, a 2008-ban, az olimpiai felkészülés hajrájában, edzés közben elhunyt Kolonics Györgyről.

 

A mesteredzőt szerettei szűk körben kívánják elbúcsúztatni. A család arra kéri a közvéleményt, hogy gyászukat tartsák tiszteletben, és ne keressék őket. A kiváló trénert a csepeli klub és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) saját halottjának tekinti. 

 

 


Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére