RSS Feed

'89 – első közös karácsony

Mogyorósi Géza - 2020. 12. 26. 8:00:11 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

'89 – első közös karácsony

Harmincegy éve, novemberben repedt meg a berlini fal. Ám előtte még nagy elánnal ünnepelte az NDK veterán vezetősége a Német Demokratikus Köztársaság 40. születésnapját. A díszpinty Mihail Szergejevics Gorbacsov volt. Tavasszal majd 90 gyertyát fújhat el a tortáján a peresztrojka atyja. Ki gondolta volna, hogy majdan vodkát is elneveznek róla, míg Bismarcknak csak hering jutott!?

Emlékezetes, hogy néhány hónappal Joszif Visszarionovics Sztálin 70. születésnapja után, 1949 októberében alakult meg hivatalosan a Deutsche Demokratische Republik/DDR. A háború utáni Németországi Szovjet Katonai Közigazgatás 108 ezer négyzet-kilométeres területén jött létre az NDK. Egyik utolsó, meghatározó kommunista vezetője '94-ben hunyt el. Ám Erich Honecker - akárcsak én - még szemtanúja lehetett a „szocialista védőfal” leomlásának.

Az osztrák-magyar határnyitás, s a prágai nyugatnémet nagykövetség menekültjeinek '89 szeptemberi kiutaztatása azt jelezte, hogy a Kreml lassan {?}
elereszti a kelet-berlini rezsim kezét. A nép már Honecker és cinkosai ellen tüntetett az utcán - Gorbit éltetve -, midőn Erich búcsúcsókot kapott Mihailtól. A naptár október 7-et mutatott. Megkezdődött a vissszaszámlálás. Noha több százezer német és szovjet egyenruhás volt fegyverben, viszonylag vértelenül zajlott le a berlini falomlás (1989. nov. 9.). Első közös karácsonyára, szilveszterére készült Európa szívében az oly' sokáig megosztott nemzet.

A mámort, persze - az 1990 őszén újraegyesített Németországban is - a kijózanodás, majd gyakran a kiábrándulás követte. Mine Kühn a Max-Planck-Intézet társadalomtudósa például arra emlékeztetett a jubileumok kapcsán, hogy a keletnémet férfiak egészségi állapota rosszabb, mint a rendszerváltás előtt volt. S ebben nem a koronavírus a ludas! Ugyanakkor a keleti asszonyok átlag nyugdíja napjainkban magasabb a nyugati hölgyekénél, akiket az NSZK-ban sokszor nem engedett a férjük dolgozni. A szociológusok számára természetesen nem újdonság, hogy az NDK-ban több szempontból szabadabbak voltak a nők, mint a bonni köztársaságban. Ahol már egy munkába lépéshez, vagy bankszámla megnyitáshoz, nem beszélve az abortuszról, a házastárs engedélye kellett. A nyugati régiók aktuális óvodai hely hiánya 2021 küszöbén tartós pedagógus (és nagyvárosi lakás) ínséggel társul – égtájtól függetlenül. 

Fotó: -a-
Lap tetejére