RSS Feed

Zuglóban felszámolják a Fűzfő utcai parkolási káoszt

zuglo.hu - 2020. 11. 27. 10:27:01 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A lakók szerint évek óta áldatlan állapotok uralkodnak a Fűzfő utcában. A mindössze egy sarkos, szűk kis zuglói utcában ugyanis olyan sok autó parkol, hogy rendszeresen elzárják az ott élők elől a garázsból kivezető utat, másrészt nagyon megnehezítik a szemétszállítást. Lepsényi László, a 4. számú választókörzet önkormányzati képviselője szerint a probléma megoldása igencsak sürgetővé vált.

– Előbb a Budapesti Közlekedési Központtal kellett egyezségre jutnunk. Amikor ők rábólintottak, csak akkor kezdhettünk saját hatáskörben intézkedni – mondta a képviselő november 24-én, amikor néhány képviselőtársával, Kinisch Andreával, Horváth Zsolttal és Tóth Attilával, illetve a Zuglói Közbiztonsági Non-profit Kft. segítségével hozzálátott a Fűzfő utcai parkolás rendezéséhez: megkezdték a hivatalos parkolók felfestését, amelytől az eddigi káosz megszűnését várják.

Az új rend szerint a Fűzfő utcában november 24-től csak a Szugló utca felőli jobb oldalon lehet majd autóval megállni, és csakis ott, ahol ezt az útburkolati jel engedélyezi. A Fűzfő utca Újvidék utcai bejáratánál a BKK helyez el a közeljövőben parkolást tiltó táblát.


Lap tetejére