RSS Feed

Az omegás Benkő

Csontos Tibor - 2020. 11. 21. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Az omegás Benkő

Sokan csak így, ezzel a megkülönböztető jelzővel illették a legrégebbi magyar rockegyüttes egyik alapítóját, billentyűsét, mindenki Lacikámját, szóvivőjét, az Omega rockarisztokratáinak legszínesebb egyéniségét, akinek tegnapelőtt robbant a halálhíre. Elment hát ő is Somló Tamás és Laux József után, végérvényesen lezárva azt, amit ez a zenekar befutott az alfától az omegáig. A sors különös hátborzongató játéka, hogy az együttesnek a lemezpiacra éppen most készülődő legújabb albuma a Testamentum címet kapta. Abból a lemezből lett végrendelet, amelynek megjelenését olyannyira várta.

Élő rocktörténelem is volt, aki megélte és együttesével alakította is az elmúlt hatvan év beat- és rockhistóriáját, amelyről Fáy Miklós kritikus azt írta, hogy a nagy generáció és annak hőskora tele van rejtélyekkel. Ezek egyike az volt számára, hogyan lehetett olyan hangszeres tudásra, mint amilyen például az omegás Benkő Lászlónak is van, egy teljes életművet alapozni. Idézett is erről egy anekdotát, melyben valamelyik road lelkesen mondta: Mekkora művész ez a Benkő! Mióta van már a pályán és öregem, még most is úgy izgul a koncert előtt, hogy tövig rágja a körmét! A gitáros Tátrai Tibor ezt meghallva csendesen megjegyezte: Ha én úgy tudnék zenélni, mint ő, még az ujjamat is lerágnám az idegességtől… Tátrai egyébként sem rajonghatott az Omegáért, úgy tartotta, hogy az Omegának egyetlen pozitívuma a magyar beatzene történetében, hogy feltalálták a nehéz füstöt. A pémobilos Schuster Lóránt szerint az Omega tagjai nem éppen zenei nagyágyúk, de ez senkit nem érdekel, az a lényeg, hogy együtt milyenek. A közönség pedig erre az együttlétre volt vevő. Ezt a zenekart a közönség "csinálta meg", nem a lemezgyár.

 Ian Anderson (Jethro Tull) úgy vélte, nagyon szerencsés együttállása a dolgoknak, ha valami egyformán tetszik a közönségnek és a zenekarnak, ez az Omegánál is bejött, mely közönséghez Benkő a koncertszínpadon kívül is rendre utat talált. Cseppet sem mellékesen valamelyest „bejátszották” a világot is. Szeretetre méltóan kedélyes személyisége még azt is elvarázsolta, aki nem kedvelte a műfajt. Tele volt élettel, bármikor le lehetett állni vele beszélgetni. Derűs, megállíthatatlanul mesélő, az Omega populáris ideológusaként is zenészbohém volt. A nyolcvanas évek elején például akupunktúrás tűkkel az arcán, premier plánban jelent meg az Ifjúsági Magazin címlapján. Illetékes elvtársak rögtön kiszúrták a fülében lógó aranykeresztet. Erre mondta Benkő, hogy életformájával, zenészségével együtt járnak bizonyos külsőségek, amelyek között ő nagyon is jól érzi magát. Miként később, a Hungaroton Gong ügyvezető igazgatójaként örömmel fényképeztette magát élete első munkakönyvével… Miként jól érezte magát az Omegában is, ahol mindig az „egy sín, egy mozdony” híve volt, ő például azt sem bánta, hogy ez a vonat a felcsúti stadionba is befutott. Nem sejthette, hogy az évtizedekig változatlan felállású Omega-szerelvényt ízekre szedik és mellékvágányok is kiépülnek. Benkőnek egyébként nem kevés közéleti megnyilvánulása is volt, részt vett Nagy Imre temetésén, a szárszói konferencián, egyfajta politikai-ideológiai szerepet vállalt a zenész szakmában, középiskolásokat kalauzolt a Terror Háza Múzeumban. Soha nem szeretett kívül maradni az eseményeken, mindenről megvolt a véleménye, s bár anno a megakoncertjük előtt az Omega a narancsos párt mellett beszállt a választási kampánycirkuszba azzal, hogy az igazi választás szeptemberben lesz a Népstadionban, szerinte nem azért tették, hogy a koncerten a nótáik a narancsról szóljanak.

Mindig túltette magát sértődöttségeken, hiúságokon és majd’ hatvan évig omegázott. Aki jól ismerte, persze tudta, mennyire érzékeny, s ezt olykor nehezen tudta palástolni, előfordult, hogy amikor a hajdani, dalszövegcenzor Sanzonbizottság szerepéről esett szó, majdhogynem elsírta magát. Miként az is megviselte, hogy az 1972-es müncheni olimpia záróeseményén a terrortámadás miatt az Omega nem léphetett fel a Led Zeppelinnel közös koncerten, nem beszélve arról, hogy miután a Gyöngyhajú lánnyal megnyerték a Palma de Mallorcai Barbarella Fesztivált, vitték volna őket Párizsba lemezfelvételre, de haza kellett utazniuk ORI-turnéjuk makói állomására-  Ezért fújdogált a szétválás szele az Éjszakai országúton című lemezen – fogalmazta meg akkori lelkiállapotát.

Halálával a szétválás szele újra felerősödött. S bár elhangzott Kóbor János fájdalmas kijelentése, mi szerint Benkő Laci nem tud meghalni, ők is tudják, mi is tudjuk, hogy valami visszavonhatatlanul véget ért. Nem csupán egy élet, hanem egy korszak is, s egy zenekar sem lesz, nem lehet már ugyanaz. Benkő László ott feküdt e korszak és e zenekar bölcsőjében, miként egyszer fogalmazott: „ A bölcsőben én is feküdtem, és egyáltalán nem mindegy, hogy ezt a koporsó vagy egy felhőtlenebb rockzenei korszak követi-e!”

 

 

 


Fotó: hu.wikipedia.org
Lap tetejére