RSS Feed

Zuglóban is lehetne Jordán Tamás versmondó iskolája

Zuglói Lapok - 2020. 11. 17. 17:00:07 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Zuglóban is lehetne Jordán Tamás versmondó iskolája

Régi mániám, hogy fiatalokat tanítsak versmondásra – mondja Jordán Tamás, a Nemzet színésze, a Halhatatlanok társulatának örökös tagja a Zugló Lapok novemberi számában megjelent, Csernyánszky Juditnak adott interjújában.

Jordán Tamás 2021 januárjának végéig vállalta a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói tisztét.Szerinte éppen ezért nem véletlen, hogy január 29-étől A játszma vége című Beckett-darabban szerepel. A színi direktori időszak utáni tervei között számon tartja régi álma megvalósítását: fiatalokat szeretne versmondásra tanítani. S miután sok szállal kötődik Zuglóhoz, elképzelhető, hogy erre éppen a tizennegyedik kerületben kap lehetőséget.

A fiatal színészek jövőjével kapcsolatban úgy vélekedik, hogy mérhetetlenül igazságtalanul és felfoghatatlan stílusban bánnak velük, ugyanakkor sajnálja, hogy a színi pálya a mulattatás, a nevettetés felé megy, csekély számban maradnak olyan darabok, amelyekkel az embereket el lehet gondolkodtatni a saját sorsukról. Szerinte a katarzis legalább olyan fontos, mint a nevetés. – A színháznak az a dolga, hogy arról a problémáról szóljon, amiről az emberek beszélnek – tette hozzá Jordán Tamás, aki ezekben a napokban Deák Kristóf Oscar-díjas filmrendezővel forgat. A produkció az unokázós csalók történetét dolgozza fel, ami a rendezővel is megesett.


Fotó: -a-
Lap tetejére