RSS Feed

Az alkalmazkodás és a rettegés

Regös István - 2020. 11. 11. 8:00:10 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Az alkalmazkodás és a rettegés

A rettegés és az alkalmazkodás egyáltalán nem jelent rokoni kapcsolatot. A rettegés szónak már a hangzása is rossz, szinte félelemkeltő. Legtöbbször az ismeretlentől szoktunk igazán félni, attól, ami láthatatlan, és amit lassan-lassan már démonként emlegetünk. Eddig úgy tudtuk, démonok márpedig nincsenek és azt is tudjuk, az emberi tudás képes volt legyőzni olyan szörnyűséget, mint például a fekete himlő, a spanyolnátha, az AIDS vagy éppen a tuberkulózis.

Most pedig, amikor ránk tört ez a koronás vírusszörnyeteg, bíznunk kell abban, ezt is mielőbb legyőzzük.

Az ember a csodálatos, nem az idő

A minap, egyik este felhívott egy csodálatos barátom. Azért nem írom le a nevét, mert aki ismeri, úgyis rájön, aki pedig nem, az valami különlegeset olvashat most. Mivel a telefonomat éppen lehalkítottam, a feleségem számát hívta. Történetesen ez a barátom, akire nagyon büszke vagyok, mert évtizedek óta megtisztel emberségével és különlegességével, rövid időn belül ünnepli a 100. születésnapját. Azt szokta mondani, mi abban a dicsőség, ha valaki ilyen rendkívül hosszú életet él? Például nagyon nem szereti, amikor azt kérdezik tőle: Hogy vagy? Mégis mit gondolsz, kivel beszélsz? – kérdez ilyenkor vissza a barátom. Éppen ezért nem csodálkozom a száz évén, vigyázok arra, nehogy megbántsam ezzel, hanem inkább elgondolkodom, miként lehet megélni ennyi időt úgy, hogy száz esztendő ne teher, hanem szép és emlékezetes idő maradjon? 


A Duna fényei is boldoggá tehetnek

Telefonos beszélgetésünkkor megjegyeztem neki, remélem, mostanában nem jár az utcán. Mire ő: „Kimegyek az utcára és mindent csinálok, amit eddig is. Nekem senki ne mondja meg, hogy mikor nézhetem a Dunát, mikor csodálhatom ezt a szépséges, kivilágított esti Budapestet. Olyan sokszor mondták már nekem, mit szabad és mit nem, hogy elhatároztam, saját szabályzatom lesz. Azt viszont komolyan mondom, minden, a mostani vírussal kapcsolatos szabályt betartok a maszkviseléstől kezdve a rendszeres kézmosásig, vigyázok másokra és önmagamra is. Mi több, elvárom, hogy mások is vigyázzanak rám. Természetesen eléggé fel vagyok háborodva. Végigéltem az első világháború utáni szörnyű éveket, még ha kisgyerekként is, megszenvedtem a második világháború borzalmait, a fasiszták gaztetteit, már felnőtt fejjel kibírtam a Rákosi-rendszert, megúsztam ötvenhatot, éltem és dolgoztam a Kádár-rendszerben és most itt van az Orbán-rendszer. Szóval, tényleg ne mondja meg nekem senki, hogyan kell élni, mert én ezt már mind megtanultam. Nem szeretem, hogy a végére újra megpróbáltatások jussanak nekem.”


Száz évesen is frissen, vidáman!

Mindezt a barátom frissen, életvidáman mondta el nekem, még arra sem engedett időt, hogy valamit közbekérdezzek. Nem baj. Kívánom neki, hogy minél tovább mesélhesse a történeteit, annál jobb. A most feledteti a voltat, és aki jól él, élvezheti a jövőt. Valahogyan mégiscsak közbe tudtam kérdezni: És most mit csinálsz? „Négy régi tévés kollégával bridzselni megyek. Élvezem, hogy a felsorolt viharos évtizedek alatt is megmaradtak a barátaim. Veled is szívesen, mert te sem váltogatod a barátaidat.” A szavak elszállnak, a vírus ellen a hit és az akarat is segít győzni és megint tanultam valamit örökös barátomtól, remélem, még sok bölcsességet ad át.


Fotó: Németh András Péter
Lap tetejére