RSS Feed

A nagy leleplezés?

Dalia László - 2020. 10. 27. 8:00:44 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A nagy leleplezés?

A minap a Pesti srácokban megjelent egy leleplezőnek szánt cikk a Cserdi csodáról. Azt ugyan nem lehet kétségbe vonni, hogy Bogdán Laci mit ért el a falujában 14 év alatt, mire jutott a cigányaival, de szét lehet zúzni annak a hírével, hogy hiányoznak pénzek a kerékpárút és a bölcsőde számlájáról, s azt sugallják, hogy ebben a polgármester is részt vett.

A rendőrségtől vártam, hogy előbb-utóbb közre adják a 2020 július 16-án elindított nyomozás eredményeit, de ez a mai napig nem történt meg. A Pesti srácok tehát ezt is rosszul tudja, a nyomozás nem Bogdán László halála előtt indult. Az említett cikk állításai egyetlen személy állításaira épülnek, s ez a bodai hivatalvezető, akihez Cserdi is tartozik. Papp Gizella azt állítja, hogy többször vettek fel pénzt, amit a polgármester megbízásával, aláírásával hitelesítettek, de ő úgy tudta, hogy a 265 milliós számla a cigány felzárkóztatásról szólt.
Természetesen többektől megkérdeztem, hogy lehet-e annyira tájékozatlan egy jegyző, egy hivatalvezető, akiknek ellen kell jegyeznie minden pénzfelvételt, hogy nem tudják, mire kapott Cserdi önkormányzata 265 millió forintot és így bármilyen igazolást befogad és azokra kifizetnek több tízmillió forintot. Ha a magyar közigazgatás így működne, már régen csődbe ment volna az önkormányzatok többsége.
Egy rendőrségi vizsgálat adhat majd magyarázatot, hogy pontosan mi történt, bár a polgármestert már ők sem tudták megkérdezni, hiszen a a halála után két nappal indítottak nyomozást. A cikkben számokkal dobálóznak, de nem jártak utána a kerékpárútnak, pedig a közbeszerzési értesítőben is megjelent, könnyen megtudhatták volna, hogy Ormánságtól a Mecsekig 30 kilométeres bicikli út épül 8 település bevonásával. Cserdire ebből 3 és fél kilométeres szakasz jut, s miután erre lehetőség van, az összeg 90 százalékát átutalták az önkormányzatnak két évvel ezelőtt. Miután hallottam egy pletykát, hogy hiányozhat a pályázati pénzekből, amikor szeptemberben Pécsett jártam, megkerestem Trombitás Károlyt, a projekt vezetőjét. Trombitás elmondta, hogy az önkormányzatok elkülönítve tartják ezt a pénzt, s a Magyar Államkincstár azt rendszeresen ellenőrzi, legutóbb ez februárban történt, s ő tudna róla, ha bármi probléma lenne. Augusztusban végre megkapták az építési engedélyt, s most indul majd a beruházás. Az az állítás tehát, hogy eddig egyetlen kapavágás sem történt, igaz, de nem Cserdi hibájából.
Most újra felhívtam Trombitás Károlyt, aki tőlem hallott a cikkről, mert eddig sem a rendőrség, sem a Magyar Államkincstár nem kereste meg. Ugyanakkor nem értette, hogyan hiheti azt a hivatal vezetője, hogy cigány felzárkóztatási pénz érkezett Cserdi számlájára, amikor azt el kell könyveltetnie, s ez nem hallomás alapján történik. S ugyan a kerékpárútról szóló szerződéseket az önkormányzatoknak küldték ki, de a kifizetésekhez a hivatalnak is rendelkeznie kell ezzel a dokumentummal, hiszen különben hogyan fogadhat be az igazolásokat a pénzfelvételhez. 
Tucatnyi kérdés merül fel, amire most nem tudom a választ. Vajon honnan volt bátorsága a hivatalvezetőnek nyilatkoznia, amikor a rendőrségi vizsgálat van, s ahogy nekem elmondták, felkérték a kihallgatott tanukat, hogy ne nyilatkozzanak és ami ennél súlyosabb, ha valóban bemondásra fizették ki a pénzeket, akkor a hivatal, a hivatalvezető felelőssége sem kerülhető meg. Bogdán Lacira persze most mindent rá lehet fogni, hiszen már nem tudja megvédeni magát. És akkor megint a pletykák mezejére lépünk, hogy azokat az igazolásokat valóban aláírta-e Bogdán Laci, amit a hivatalvezető szerint a jogtanácsos és az alpolgármester bemutatott és hová lett a pénz, ha valóban hiányzik?


Fotó: Almássy Aurél
Lap tetejére