RSS Feed

Nézők nélkül rendezik meg a cselgáncs Grand Slam Hungary-t

M. A. - 2020. 10. 12. 17:18:17 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Nézők nélkül rendezik meg a cselgáncs Grand Slam Hungary-t

A koronavírus-járvány során más sportágakból már megismert buborékba kerülnek a résztvevők, sőt, a teljes szervezőgárda is, nézők pedig nem lesznek az október 23-án rajtoló judó Grand Slam Hungaryn.

A sportág újraindulásának első kiemelkedő eseménye lesz a magyar Grand Slam, amely kiemelt pontozással játszik majd szerepet a 2021-es tokiói olimpia kvalifikációs sorozatában. Ennek megfelelően óriási az érdeklődés a budapesti esemény iránt, a hétvégéig 81 ország 643 judósa adta le a nevezését, várhatóan három teljes szállodát megtöltenek majd a résztvevők, és a szervezők is. Ugyanis csak az léphet majd be a Papp László Budapest Sportaréna területére, aki a „buborékba” bekerült.

 

Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke és a Grand Slam szervezőbizottságának első embere elmondta, hogy a magyar szövetség által kidolgozott protokollt vette át és bővítette ki a nemzetközi szövetség (IJF), így nagyrészt a saját szabályaink szerint bizonyíthatjuk a világnak, ilyen körülmények között is lehet világversenyt rendezni.

 

A külföldről érkezők csak két érvényes COVID-teszttel akkreditálhatnak, s ezt követően – már a helyszínen – egy újabb PCR-teszt elvégzése vár rájuk. Az eredmény érkezéséig (ez várhatóan huszonnégy órán belül megtörténik), nem hagyhatják majd el szállodai szobájukat. Amennyiben a teszt negatív eredményt mutat, bekerülnek a buborékba.

 

A szállodát és az edzésnek, illetve a versenynek helyet adó csarnokokat ezután sem hagyhatják el, aki megsérti az előírásokat, azt azonnal kizárják. A bezártságot a szervezők igyekeznek enyhíteni, a Danubius Hotel Arena és a Papp László Sportcsarnok között teljesen lezárható területen amolyan Grand Slam Falut alakítanak ki a sportolók és edzőik számára, itt tölthetik majd el a szabadidejüket.

 

A szigorú intézkedésekre szükség van, hiszen Magyarország ezzel az eseménnyel is bizonyítani akar, a szabályok és a tapasztalatok iránt pedig máris nagy nemzetközi érdeklődés mutatkozik, más eseményeken is hasznosíthatják a nálunk bevezetett gyakorlatot.

 

 

 

 


Fotó: judoinfo.hu
Lap tetejére