RSS Feed

Felvették a kesztyűt

Árpási Zoltán - 2020. 09. 16. 8:00:09 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Felvették a kesztyűt

Az idősek maradjanak otthon, ha mégis boltba, piacra, társaságba kell menniük, akkor kössenek az arcuk elé maszkot vagy bugyolálják be a fejüket kendővel, s az se baj, ha gumikesztyűt húznak a kezükre – tanácsolták illetékesek. Pontosabban valamelyik illetékes, mert az elmúlt hónapokban sok volt belőlük, s hogy finom legyek, eléggé összevissza beszéltek.

Ember legyen a talpán, aki eligazodott a sok iránymutatás között.Józan paraszti ésszel persze – mert ilyen vészterhes időkben egyáltalán nem baj, ha „kéznél” van a józan paraszti –, úgy gondolja a magyar, abból nem lehet baj, ha védekezésben is túlteljesít. Maszkot még itt-ott lehetett kapni, de gumikesztyűért egy kicsit odébb kellett talpalni. Gyerünk az egyik háztartási boltba! Egy doboz, vagyis ötven pár 1900 forintot kóstált. Ha ennyi, hát ennyi, a karantén akár többe is kerülhet, a több hetes vagy hónapos kórházban fekvésről nem is beszélve.
Mire megérkezett a második hullám, a doboz kiürült. Sebaj, ugorjunk el egy kis utánpótlásért. A bolt, ahol az év elején még kétezer alatt árulták, most háromezer ötszázért kínálták. Rabló banda, de sebaj, azért van piacgazdaság, hogy megnézzük, mi a helyzet a szomszédban, a másik háztartásiban. Pofára esés, mert ott ötezer ötven forintba került egy doboz. Mielőtt beszédelegtünk volna a legautentikusabb helyre, az egészségünkért is felelős gyógyszertárba, még beugrottunk a sarki maszekhoz. Nála valamivel jobb volt a helyzet, csupán négyezer kettőszázat mutatott az árcédula.
A versenyt meglepő módon a patika „nyerte”: egy doboz gumikesztyűért nyolcezer ötszáz forintot kértek. Csak kértek, de nem kaptak, mert azzal a lendülettel, amelyikkel beléptünk, ki is jöttünk. S amíg hangos kattanással becsukódott mögöttünk az ajtó, feltettük magunknak a kézenfekvő kérdést: mitől drágult kétszeresére, másutt négyszeresére a gumikesztyű előállítása pár hónap alatt? Tudja valaki a választ? 

Fotó: -a-
Lap tetejére