RSS Feed

Nagy Ferónak öt szekrény ruhája van otthon

nlc.hu - 2020. 09. 13. 17:26:05 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Nagy Ferónak öt szekrény ruhája van otthon

„Azért az jól esett, mikor a divattervező Náray Tamás megdicsért” – kezdte a Blikknek Nagy Feró, akit a 70-es évek végén még a Beatrice szakadt gatyás, babos kendős frontembereként ismert meg az ország. Azóta sok minden változott, többek között Feró is, aki manapság inkább már divatos szerelésekben mutatkozik.

Nagy Feró a lapnak elárulta, őrbottyáni otthonában öt ruhásszekrényben tartja a holmijait: „Ebből négy van a házban, egy pedig a műhelyben. Utóbbiban tartom azokat a ruhákat, amelyektől nem tudok megválni, például a lejárt szavatosságú bőrmellényeket. Az a mellény is ott van, amit még magam varrtam 78-ban. Már olyan, mint a beton, de kidobni nem tudom.”

Feró azt mondja, az öltözködését illetően nem csak a híres divattervezőkre és a megérzéseire hallgat. Mindig kikéri a felesége véleményét is, aki alkalmanként a ruhák szelektálásába is besegít Ferónak, akit sokszor még mindig fájdalmak gyötörnek a műtétje miatt. „Amiket több mint két éve nem látott rajtam, és semmit se tudok felhozni a mentségére, azokat elosztogatjuk a rokonságban.”

Az interjúból egyébként kiderült, a legendás babos kendőt, ami immár 42 éve a Beatrice együttes jelképe, Feró az együttes egyik rajongójától kapta egy pesti koncerten. „Egy csaj a kezembe adta és kérte, hogy inkább azt hordjam, és elmondta, a gyári munkás nagymamája munkavédelmi öltözékének a része. A haját védi, nehogy a gép bekapja.”

Fotó: Positive
Lap tetejére