RSS Feed

Negyvenhét fős magyar keret

mti - 2020. 09. 12. 17:07:16 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Negyvenhét fős magyar keret

A magyar válogatott 47 versenyzőből álló kerettel szerepel a két hét múlva kezdődő szegedi kajak-kenu világkupán.

    A magyar szövetség honlapjának tájékoztatása alapján mind a négy szakágban szerepelnek majd olyan sportolók, akik tavaly világbajnoki címet vagy érmet szereztek a Maty-éren, de helyet kaptak a keretben utánpótláskorú indulók is.
    A magyar női kajak szakág nagy visszatérője ezen a versenyen a sportág örökös bajnoka, Bodonyi Dóra lesz. A szolnoki kiválóság tavaly világbajnoki címet szerzett a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a négyes tagjaként, valamint egyesben 5000 méteren is. Idén eddig nem versenyzett, a világkupán viszont vízre száll K-1 500 és 5000 méteren, valamint egy új összetételű négyesben is.
    Hüttner Csaba szövetségi kapitány kiemelte, Bodonyi Dóra kisebb sérülésen van túl, amiből mindenképpen ki akart gyógyulni még az olimpiai felkészülés megkezdése előtt.
    "A magyar bajnokságot megelőzően még nem érezte magát túl jó formában, ezért abban maradtam vele, hogy ott nem száll vízre, viszont a világkupán két egyest is indul, valamint beül a fiatalokkal a négyesbe" - mondta a szakember.
    Férfi kajakban ismét összecsaphat 1000 méteren Kopasz Bálint, valamint a még nála is fiatalabb Varga Ádám, aki a magyar bajnokságon nagy meglepetésre legyőzte a tavalyi év világbajnokát. A csapatban ott lesz a 42 esztendős, háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán is, aki K-2 1000 méteren ezúttal Kulifai Tamással megy párost. A legjobb magyar férfi négyes viszont nem indul az olimpiai távon.
    Hüttner hangsúlyozta, a Kuli István, Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor összetételű négyes a múlt héten részt vett egy németországi tesztversenyen, ahol csak néhány centivel kaptak ki a tavaly vb-címet szerzett német egységtől. Mivel a világkupán nem lenne kihez mérniük magukat - mert ennek a számnak a legjobbjai nem neveztek a szegedi versenyre -, így számukra ez a szezon lezárult.
    "Férfi K-4 500 méteren a magyar bajnokság eredményei alapján inkább két új egységet fogunk kipróbálni" - tette hozzá a szövetségi kapitány.
    A női és férfi kenuban ellenben minden magyar élversenyző rajthoz áll Szegeden. Balla Virág például az összes számban elrajtol, vagyis egyesben ott lesz 200, 500 és 5000 méteren is, párosban pedig Devecseriné Takács Kincsővel 200 és 500 méteren is versenyez majd. Ebben a két számban ők egyaránt ezüstérmet szereztek a tavalyi vb-n.
    Férfi kenuban kipróbálhatja magát a nemzetközi mezőnyben a szezon meglepetéspárosa, vagyis az Adolf Balázs, Fejes Dániel duó. A férfi K-1 1000 méterhez hasonlóan kenu 1000 egyesben is kialakulhat egy komolyabb háziverseny, méghozzá Bodonyi András és Kiss Balázs között. A DVTK kenusa júliusig nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, a dunaújvárosi Kiss Balázs viszont nyerni tudott a magyar bajnokságon.

    Magyar keret a szegedi vk-ra:
    Férfiak:
    --------
    kajak:
K-1 200 m: Csizmadia Kolos és Apagyi Levente
K-1 500 m: Kopasz Bálint és Birkás Balázs
K-1 1000 m: Kopasz Bálint és Varga Ádám
K-1 5000 m: Noé Bálint és Béke Kornél
K-2 500 m: Balogh Gergely, Szendy Maximillián és Koleszár Mátyás, Erdőssy Csaba
K-2 1000 m: Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás és Noé Zsombor, Dombvári Bence
K-4 500 m: Béke Kornél, Vajda Bence Ferenc, Balogh Gergely, Szendy Maximillián és Birkás Balázs, Noé Bálint, Balaska Márk, Csizmadia Kolos
    kenu:
C-1 200 m: Korisánszky Dávid és Zombori Dominik
C-1 500 m: Kiss Balázs és Hajdu Jonatán
C-1 1000 m: Kiss Balázs és Bodonyi András
C-1 5000 m: Adolf Balázs és Simon Sebestyén
C-2 500 m: Hajdu Jonatán, Fekete Ádám és Takács Mihály Áron, Szőke Attila
C-2 1000 m: Adolf Balázs, Fejes Dániel és Sáfrán Mátyás, Bakó Tamás
    Nők:
    ----
    kajak:
K-1 200 m: Lucz Anna és Kiss Blanka
K-1 500 m: Bodonyi Dóra és Kőhalmi Emese
K-1 1000 m: Rendessy Eszter és Csikós Zsóka
K-1 5000 m: Bodonyi Dóra és Rendessy Eszter
K-2 200 m: Lucz Anna, Kiss Blanka
K-2 500 m: Szellák Szabina, Zupkó Vanda és Kőhalmi Emese, Bodonyi Dóra
K-4 500 m: Sólyom Dóra, Katrinecz Rita, Csikós Zsóka, Bodonyi Dóra és Szellák Szabina, Zupkó Vanda, Rendessy Eszter, Szénási Zsófia
    kenu:
C-1 200 m: Devecseriné Takács Kincső és Balla Virág
C-1 500 m: Balla Virág és Kisbán Zsófia
C-1 5000 m: Balla Virág és Molnár Csenge
C-2 200 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső és Bragato Giada, Kisbán Zsófia
C-2 500 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső és Bragato Giada, Kisbán Zsófia


Fotó: mti
Lap tetejére