RSS Feed

Ferenc pápa a szexről

Regös Gábor - 2020. 09. 10. 13:00:36 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Ferenc pápa a szexről

A napokban jelent meg Carlo Petrini könyve Ferenc pápáról (france24.com). Az interjúkötetben meglepő kijelentést tett a katolikus egyházfő: " A jó étel és a szeretetteli szex isteni eredetű." Azt is elismerte, hogy az egyház évszázadokon keresztül ezt éppen nem így gondolta.

Majd azt is kifejtette, hogy a szex már csak azért is fontos, mert másképpen nem tudna fennmaradni az emberiség. Persze, ez más fajokra is vonatkozó örök érvényű igazság. Enni pedig mindenki szeret, azt már én teszem hozzá, hogy a fél világ elhízott, a másik fele meg éhezik. 

Úgy tűnik, ez feloldhatatlan ellentét, mert miként említettem akik túl sokat esznek, azok többek között elhízástól, magas vérnyomástól, cukorbetegségtől szenvednek, akiknek viszont nincs elég ennivalójuk, talán nem is kell részleteznem, mennyi nyomorúságban és szenvedésben van részük. 

A szexről még csak annyit, hogy a Covid-19 vírus terjedése miatt lassan már egymáshoz sem mernek érni az emberek, nem hogy szexeljenek..

Fotó: pannonia-entertainment.hu
Lap tetejére