RSS Feed

Csepregi Éva nem tétlenkedett

mti - 2020. 09. 09. 8:01:22 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Csepregi Éva nem tétlenkedett

Vegyes érzésekkel hagyta maga mögött a karantén időszakot Csepregi Éva, aki a kényszerpihenő alatt sem tétlenkedett. „Hullámzó volt ez az időszak számomra. Kezdetben élveztem, hogy nincs hajtás, nem kell időre felkelni. Éreztem, hogy ez nem tarthat örökké, a zenekarral próbáltuk minél kreatívabban eltölteni ezt az időt.

 Még szorosabb lett a barátságunk, létrehoztunk egy ’Nincs puszi’ messenger csoportot, ahol minden nap beszélgettünk. Folyamatosan ötleteltünk hogyan tovább, zenéltünk online, sőt még dalokat is írtunk” – mondta a 95.8 Sláger FM-en az énekesnő, aki most az előtte álló időszakra koncentrál. „A karantén alatt minden nap tekertem a szobabiciklin, szerencsére most már egyre több elfoglaltság van, így nem tudok minden nap biciklizni, hiszen az 500 fős koncertjeinkre való készülés tölti ki a napom legnagyobb részét. Nagyon örülök, hogy újra színpadra léphetünk, igyekszünk mindent megtenni, hogy óvjuk a közönséget. Lázmérést végzünk a koncert előtt mindenkin, illetve saját készítésű maszkokat viselünk, ahol és amikor csak szükséges. Kicsit más koncertek ezek, mint amit megszokhattak a nézők. A megszokott dalokon túl igyekszünk egy kis meglepetést is belecsempészni az előadásba. A fiam, Dávid, mindig kitalál valami fantasztikus dobszólót. Most sem lesz ez másként, még Győrfi Pál is szerepet kap ebben a blokkban. Nagyon örülünk, hogy elvállalta a szereplést, reméljük a nézőknek is tetszeni fog, amit kitaláltunk” – tette hozzá a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Viktorin Tamásnak Csepregi Éva. A beszélgetés a https://www.facebook.com/watch/?v=3186654961447213&extid=Ze96KzfNfjnTucxy  linken érhető el. 

Q

Fotó: jegy.hu
Lap tetejére