RSS Feed

Tort ül a diktátum

Dalia László - 2020. 09. 04. 8:00:42 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Tort ül a diktátum

Orbán Viktor péntek reggel fél nyolckor a Kossuth rádióban egyre gyakrabban fogalmaz egyes szám első személyben, s ebben a magam részéről nem is találok semmi kivetnivalót, hiszen ő határoz egy személyben, s ezt még a legszegényebb szabolcsi vagy ormánsági faluban is tudják.Hogy néha azért biodíszletnek használja a parlamentet, az már csak a hab a tortán.

A vezénylő tábornoknak jól áll a katonai drill is, a tiszteseknek már nem annyira. A színművészetin kitört diáklázadás,bármi is legyen a vége, nagy csapás Vidnyánszkyra és benzinkutas társaira, hiszen ez a műfaj már kiment a divatból, így még világsajtója is lesz. Igaz, előtte lemondott a Színművészeti Egyetem teljes vezetősége és azóta újabb tanárok mondtak fel, Máté Gábor, Bárdos András. Ezek után Vidnyánszky színházi népbiztos még egy cinikus mondatot megengedett magának, miszerint „Bennem különösképpen megvolt a szándék arra, hogy próbáljunk meg együtt gondolkodni.” Ez nem is cinizmus, hanem nyilvánvaló hazugság, hiszen mindenkit megfosztottak minden jogától. Vidnyánszkynál az együttműködés azt jelenti, hogy én beszélek, te pedig befogod.

Palkovics László miniszter az Akadémia szétverése után sem hagyott fel a diktátumokkal.A támogatásra érdemesnek ítélt kutatások listáját az utóbbi évtizedekben az OTKA szakmai zsűrijei állították össze, idén azonban az Innovációs és Technológiai Minisztérium átírta ezt a listát. Acsády László akadémikus, az OTKA orvosi és biológiai tudományok kollégiumának elnöke azonnal lemondott.Ilyesmire ugyanis az OTKA 35 éves működése alatt, tehát még a Kádár-rendszerben sem volt példa. A szakma joggal háborog, hiszen olyan kutató is kap támogatást, akik a lista legalján volt, tehát a szakmai zsűri nem tartotta érdemesnek egyetlen forintra sem. A minisztérium meg egyeztetés nélkül igen. 

Nagy bajban van az állam, 8.5 millió forint is számít, hiszen az új tanévben ennyit vettek el az L. Ritók Nóra-féle, Hajdú-Bihar megyei Igazgyöngy Alapítvány művészeti iskolájától, ahol hátrányos helyzetű, roma gyerekeket tanítanak. (Azóta egyébként civilek összedobták a pénzt -a szerk.) Néhány nappal korábban Iványi Gábor és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség esetében is ötven százalékkal csökkentették a támogatást, ráadásul velük azt is közölték, hogy 2021 őszétől egyetlen forintra sem számíthatnak. Irtó nagy lehet a gebasz, ha néhány milliót el kell venni a legszegényebbektől. Vagy annyira fekete seggűek, hogy példát kell statuálni? Szerencsére a tenisz pályákon nincs járványhelyzet, mert miután a szövetségük 3 és fél milliárdos hiányt csinált, nem fognak csődbe menni. A kormány ugyanis két és fél milliárd forintot ad a rendkívüli tartalékkeretből. Vagy ez nem ugyanaz az ország?






Fotó: -a-
Lap tetejére