RSS Feed

XXIX. Farmer Expó: új köntösben

Petneházi Attila - 2020. 08. 08. 8:00:17 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

XXIX. Farmer Expó: új köntösben

A járványügyi szabályok messzemenő betartásával megrendezik a XXIX. Farmer Expót augusztus 18-21. között a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusán. „A hazai agrárium életképességére, élni akarására utal, hogy az ágazat szereplői (ha kisebb számban és területen is) akarják és megcsinálják Magyarország egyik vezető agrár-seregszemléjét Debrecenben” - hangsúlyozta Vaszkó László vásárig

A gazdasági jellegű kiállítások jellemzője (ellentétben más tömegrendezvényekkel) az, hogy bár lehet, hogy egy adott pillanatban több mint 500-an vannak jelen a vásárterületen, de például a Farmer Expó esetében ez a félezres tömeg 50 ezer négyzetméteren oszlik el. Ugyancsak járványügyi megfontolásokból idén a határon túlról nem hívtak kiállítókat a szervezők, a külföldről esetlegesen idelátogatók pedig a határnál érvényben lévő hivatalos protokollon esnek át. - Az expó egy 150 kilométeres sugarú körben jelentkező gazdálkodói igényt hivatott kiszolgálni. Hogy a gazdák végre ki tudjanak lépni a négy fal közül, és személyesen beszélhessenek azokkal (legyenek bár kollégák vagy látogatók) akikkel hónapok óta csak a virtuális térben volt módjuk találkozni – fogalmazott Vaszkó László, hozzátéve, hogy a jelenlévők biztonságát szolgálja az a járványügyi kézikönyv is, amit ők állítottak össze, és ami itt-ott a hivatalosnál is szigorúbb regulákat tartalmaz.

Miniszteri expozé

A rendezvényt dr. Nagy István agrárminiszter nyitja meg. A tárcavezető arról beszél majd, hogy a tervezési időszak végén megmaradó európai uniós források felhasználása hogyan fog történni, illetve, hogy a gazdálkodók az idei évben milyen támogatásokra számíthatnak még. Arról is szó lesz, hogy mi a miniszter víziója az ágazat jövőjéről, annak ismeretében, hogy az EU következő hét éves költségvetése gigantikus méretű fejlesztési forrásokat tartalmaz az agrárfejezeteiben is.

Szakmai programok

A pandémia miatt az állatbemutatók idén nagyrészt elmaradnak, de az állatbemutató pavilonok így sem maradnak üresen. E fedett, ám mégis nyitott épületekben „kiscsoportos foglalkozások” keretében (maximum 100 fő részvételével) szakmai rendezvényeket tartanak. A sertéstenyésztőket leginkább foglalkoztató három téma kerül napirendre: Az ASP (afrikai sertéspestis) hatásai és kezelése; az ASP által befolyásolt világpiac; fejlesztési források és jövőkép az ágazatban. A szarvasmarhatartók megvitatják a tejpiac és a húspiac helyzetét, valamint a támogatási lehetőségeket. A baromfinál érdekes lehet a madárinfluenza okozta piaci anomáliák, illetve az ebből való kilábalás módozatai, és persze náluk is örökzöld téma az ágazatot kedvezményező támogatások alakulása. A kis kérődzők kapcsán elképzelhető hasonló konferencia, miként a földművelők is szomjazzák az információt.

Közönség-programok

Miközben idén alapvetően a szabadtéri helyszínekre épül az agrár-seregszemle, a kiállítók rendelkezésére áll a nemrég átadott teniszcsarnok is, melyet a legkorszerűbb légcserélő technológiával láttak el. Ugyancsak elkészült az új állatbemutató tér, mely idén először új funkciót is kap; az ünnepélyes megnyitónak (a zárt színházterem helyett) az itt felépített ideiglenes színpad ad helyet, a vendégek pedig a lelátókra felfestett ülőhelyekről követhetik az eseményeket. Például a Magyarok Kenyere program részeként idén is megrendezendő Kenyérünnepet. A közönség-programok közül is kiemelkedik (attraktivitását és látványát tekintve) az a fogathajtó-mesterkurzus, amit Dobrovitz József fogathajtó világbajnok tart majd a térség amatőr fogathajtó-versenyzőinek. Ugyancsak felélesztenék a Farmer Expó szervezői a Virágkarneváli Kupa hagyományát, amely rendezvény egykoron a virágkarnevál egyik legnívósabb lovas kísérőprogramja volt.


Fotó: agroinform.hu
Lap tetejére