RSS Feed

Párbeszéd: biztosítani kell az egyetemi autonómiát!

mti - 2020. 08. 05. 15:05:35 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Az egyetemi autonómia biztosítása lesz a Párbeszéd 2021-re tervezett előválasztási kampányának egyik legfontosabb pontja - jelentette be a párt szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

    Barabás Richárd arra emlékeztetett, hogy szeptember 1-jétől Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke.  A testületben rajta kívül Bacsa György, a Mol stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező és Világi Oszkár, a Slovnaft igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója vesz részt.
    A politikus úgy fogalmazott: a kormányzatot semmi más nem érdekli, csak az, hogy a "kulturkampf jegyében" a "politikai haveroknak" adjanak területeket.
    A Színház- és Filmművészeti Egyetemet úgy "vetették oda" egy alapítványi kuratóriumnak, hogy abba az intézmény tanárai és hallgatói nem szólhattak bele - tette hozzá.
    A szóvivő azt mondta, megkérdezték Palkovics László innovációs és technológiai minisztert arról, hogy egy állami egyetemet miért "szolgáltattak ki" egy magánalapítványnak, de erre nem kaptak választ. Hangsúlyozta, korábban már több felsőoktatási intézmény is magánalapítványokhoz került.
    Barabás Richárd közölte, Áder János köztársasági elnöknek is levelet írtak, kíváncsiak ugyanis arra, hogy az államfő hogyan akarja garantálni az egyetem hallgatóinak alaptörvényben rögzített jogait és az intézmény autonómiáját. Hozzátette, a levélben bírálták azt is, hogy a kuratóriumba bekerült az a Lajos Tamás, akinek a felesége Áder János sajtófőnöke.


Lap tetejére