RSS Feed

Csipes Tamaráék hosszú alapozást terveztek

Koczka Máté - 2020. 08. 03. 16:33:18 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Csipes Tamaráék hosszú alapozást terveztek

Versenyek hiányában nehezen merít motivációt, ugyanakkor továbbra is a 2021-re halasztott, tokiói olimpián való részvételében bízik Csipes Tamara! A Honvéd és a Med-Sport 30 esztendős sportolójával a Prémium Média & Sport Management készített interjút a kajak-kenu válogatott szolnoki edzőtáborában.

„Épp a tavaszi, dél-afrikai alapozó edzőtáborban voltunk, amikor a vírushelyzet miatt hazahívtak minket. Utána elég hektikus volt a felkészülés. Két hét pihenő jött, aztán csak naponta egyeket tudtunk edzeni, mert engedéllyel lehetett csupán bemenni a klubunkba – idézte fel a tavaszi időszakot Csipes Tamara. – Nem volt túl jó, de úgy érzem, elég jól átvészeltük. Nagyjából egy hónapja kezdtük el újra úgy az edzéseket, ahogyan a vírus előtt tréningeztünk.”

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos hozzátette, ennek ellenére még mindig nem tért vissza minden a normál kerékvágásba: versenyeik alig vannak, nemzetközi tétversenyeik pedig egyáltalán nincsenek. Idehaza az augusztus végére kiírt országos bajnokságra készülhetnek.

„Ha már így alakult, inkább egy hosszú alapozást terveztünk. A hetem nagyjából úgy néz ki, mint korábban bármikor, hétfőtől péntekig napi két edzés van, alapozó időszakban akár 30-35 kilométert is evezünk” – mesélte a mindennapok alakulásáról.

Csipes Tamara hozzátette, az, hogy végre újra együtt tud készülni páros társával, a nyolcszoros világbajnok Medveczky Erikával, az egyik legfelemelőbb dolog számára az elmúlt időszakból. A Rió de Janieróban a kajak négyes tagjaként olimpiai aranyérmet szerző sportolónő hozzátette, nem érte sokként a tokiói játékok elhalasztása.

„Annyira hektikus volt, hogy lehet-e edzeni, hol lehet edzeni, hogy már örültem is annak, hogy elhalasztják az olimpiát. Így nem lehetett volna felkészülni. Másfelől ott van, hogy már túl is lennénk rajta, amit borzasztóan vártam. Úgy érzem, jó formában lettem volna. Egy év nem hosszú idő az ember életében, de közben, mikor már húsz éve csinálod, az az egy is sokat számíthat. Minden rizikófaktor elölről kezdődik. Ilyenkor a célegyenesben úgy van vele az ember, hogy innen már sikerült, most viszont újra kell terveznie az életét. Nehéz. Ebben a motivációhiány is közrejátszik, mert nehéz úgy edzeni, hogy tulajdonképpen nincs mire készülni. Nekem a mentális része nehezebb, mint a fizikális – de nem érzem azt, hogy emiatt nem sikerülhet.”

Csipes Tamara arról is mesélt, kislánya, Olívia rendszeres résztvevő az edzőtáborokban, sőt, mára már-már csapattaggá vált: ott van az edzéseken és időről időre mondogatja is, majd szeretné ő is követni a családi hagyományt és hajóba ülni.


Fotó: nepszava.hu
Lap tetejére