RSS Feed

Családtörténeti kiállítás a Műcsarnokban

Naszály György-Szegő Hanna - 2020. 07. 29. 17:00:21 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Családtörténeti kiállítás a Műcsarnokban

A Műcsarnokban egy négy generációra kiterjedő családtörténeti kiállítást tekinthetnek meg a látogatók: id. Sándy Gyula (1827–1894) festő, ifj. Sándy Gyula (1868–1953) építész, id. Konok Tamás (1898–1971) haditudósító fotós, és a három életművet összekapcsoló, szintetizáló dédunoka-unoka-fiú, az idén 90. születésnapját ünneplő Konok Tamás festő munkáiból láthatnak válogatást.

A négy művész pályájának bemutatásában a rendezők kiemelik a közös vonásokat, az életművek metszéspontjait. A tárlaton szereplő műveket a Konok Tamás visszaemlékezéseiből összeállított interjúk és a család történetét őrző tárgyak, emlékek is összefűzik.

Id. Sándy Gyula festőművész élete nagy részét a Felvidéken töltötte, vásznain főleg romantikus hegyvidéki tájak, emberek jelennek meg. A festői életmű vázlatos bemutatását a leszármazottak által őrzött dokumentumok és személyes tárgyak egészítik ki. A kiállításon kiemelt figyelmet kap ifj. Sándy Gyula építész munkássága. Tanulmányai alatt a középkort idéző stílusok mellett kötelezte el magát. Az általa leggyakrabban alkalmazott neogótikát mindig az éppen uralkodó stílusirányzatokkal ötvözte: az 1890-es évek végén az erdélyi népi építészetből vett át elemeket, a századfordulón a magyaros szecesszió hatott rá. Pályája a húszas, harmincas években teljesedett ki, amit az 1923–1926-ban emelt fő műve, a budai Postapalota fémjelez. A Széll Kálmán téri egykori postaépület bemutatásának külön aktualitást ad az éppen zajló felújítása – ennek köszönhetően eredeti épületrészek, díszítőelemek is szerepelnek a tárlaton. A két világháború között ifj. Sándy Gyula tervezte a legtöbb evangélikus templomot Magyarországon. Ezek ugyan jórészt kisebb építmények, de nagy számuk miatt mégis az életmű legmeghatározóbb részét alkotják. Az építész alkotásait a MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum Sándy Gyula-hagyatékának dokumentumai, valamint Bélavári Krisztina fotói illusztrálják.

Ifj. Sándy Gyula veje, id. Konok Tamás amatőrből profivá vált fotográfusként alkotott életműve fotótörténeti és történelmi szempontból is kiemelt figyelmet érdemel. Az országban az elsők között fotózott színes filmre. A második világháború keleti frontján a magyar haditudósító század parancsnokaként készített, izgalmasan komponált felvételein elsősorban a katonaéletet, az orosz tájat és az orosz embereket örökítette meg, az együttérző ember figyelmével. Ő készítette az első fotókat Horthy Miklós fiának lezuhant vadászrepülőjéről. Id. Konok Tamás felvételeit a kiállítás a Fortepan fényképgyűjteményének jóvoltából mutatja be.
Ifj. Konok Tamás Kossuth-díjas festőművész, a geometrikus absztrakt stílus egyik legjelentősebb hazai alkotója életművéből a kiállítás huszonegy alkotást vonultat fel, melyek között szerepel korai, még figurális munka is. Túlnyomó többségük azonban a művészre igazán jellemző absztrakt mű, amelyekkel a festő – saját szavaival élve – a láthatatlant igyekszik láthatóvá tenni.

A kiállítás kurátora Bodó Péter művészettörténész (Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria), aki 2020. július 30., csütörtök 16 órától tart nyilvános tárlatvezetést a kiállításon.


Fotó: -a-
Lap tetejére