RSS Feed

Sztojka a Vasasban

NS - 2020. 07. 28. 12:25:55 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Sztojka a Vasasban

Korosztálya nagy tehetségei között tartják számon a 16 éves, U-válogatott középpályást, Sztojka Dominikot, aki távozik nevelőegyesületétől, az UTE-tól – az NB II-es Vasas FC utánpótlásában, a Kubala Akadémián folytatja a pályafutását.

„Határozott háttérmunka zajlik az átigazolások tekintetében, melynek – a múlt héten bejelentett Petres Márk után – legújabb állomása az UTE együttesétől érkező, korábban a Premier League-ben szereplő West Ham United érdeklődését is felkeltő Sztojka Dominik szerződtetése” – jelentette be hivatalos honlapján, a vkla.hu-n a Vasas Kubala Akadémia.

Sztojka a télen a szintén angol élvonalbeli Wolverhamptonnál is járt ismerkedésen, de akkor még nem váltott klubot, maradt Újpesten. Az UTE színeiben eddig 165 meccsen szerepelt az MLSZ versenyrendszerében, ezeken 170 gólt szerzett. A legutóbbi idényben az UTE U16-os, U17-es, és U19-es korosztályos együttesében is szerepelt, összesen 14 találkozón játszott, ezeken kilenc gólt szerzett. Emellett az U17-es korosztályos bajnokságban futsalozott is.

„Sztojka Dominik technikai képességei, mentális tulajdonságai, kiemelkedő fizikai adottságai alapján a felnőttfutball egyik potenciális tehetsége. A Vasasban minden feltétel adott hozzá, hogy azt a pályafutást fussa be, melyre tehetsége predesztinálja, és ezen az úton minden támogatást meg fogunk adni számára” – nyilatkozta Sztojka szerződtetése kapcsán Nagy Miklós sportigazgató.

„Nagyon jó érzés, hogy aláírhattam az első profi szerződésemet, hiszen ez életem egyik legfontosabb lépcsőfoka ahhoz, hogy futballista lehessek. Úgy gondolom, a Vasas Kubala Akadémia maximálisan segíteni fog abban, hogy elérhessem a céljaimat. Az elmúlt időszakban már nyomon követtem az Akadémiát és a Vasas FC felnőttcsapatát is, s ez alapján elmondhatom, hogy az a játékfilozófia, amit képvisel a klub, tökéletesen rám illik a pályán belül és azon kívül is. A beilleszkedésemmel nem lesz probléma, a csapatból sok játékost ismerek már, ők is csak megerősíteni tudtak a döntésemben. A célom az, hogy minden mérkőzésen segítsem a klubot a játékommal és a maximumot hozzam ki magamból, hiszen minél hamarabb szeretnék bizonyítani a felnőttcsapatban is” – idézi Sztojkát a vkla.hu.

Fotó: -a-
Lap tetejére