RSS Feed

Egy cégbe kerül a 168 Óra és a Pesti Hírlap

index - 2020. 07. 10. 18:21:08 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A hamarosan a tévés és rádiós szegmensben is erősíteni kívánó Brit Media megvette a Pesti Hírlapot kiadó Global Post Hun Kf.t-t, de az egyesülés feltételeként Milkovics Pál, a Pesti Hírlap eddigi tulajdonosa mostantól a Brit Media vezérigazgatója is lesz (várhatóan 20 százalék körüli részesedéssel).

A Pesti Hírlap szerkesztősége már be is költözött a 168 Óra kiadójához, ahol Milkovics a Media1 infói szerint arról is beszélt, hogy szeretne a televíziós szektorban is megjelenni, illetve rádiós vonalon is erősítenének. Ami a tévét illeti, a több kábelszolgáltatónál is elérhető Hatoscsatorna megvásárlása és teljes átalakítása tűnik valószínűnek, de a tévét több más érdeklődő is vinné, így nem lehet kijelenteni, hogy a Brit Media lesz a befutó.
Milkovics a Media1-nek azt mondta, hogy a megállapodások részleteinek egyeztetése még tart, ezért korai lenne arról beszélni, hogy pontosan hány százalékos üzletrésze lesz a 168 Óra körüli holdingcégben, viszont az alaphírt nem cáfolta. Milkovics állítólag az újságírókkal is beszélt a terveiről, miszerint szeretné, ha a lapok kiegyensúlyozottan működnének, és szakítanának a baloldali kötődéssel.
Ez az újságírók körében némi meghökkenést is okozott, hiszen szembemenne a 168 Óra brandjével. Milkovicsról a HVG360 pár hete azt írta, áttételesen Habony Árpádhoz is köthető, hiszen a korábban a Lokál nevű ingyenesen terjesztett, kormányközeli lapnál vezetői pozíciót betöltő Keresztesi Péter az új cégnél is vezető szerepet fog betölteni.

Lap tetejére