RSS Feed

Angol játék VI.

Dalia László - 2020. 07. 02. 8:00:52 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Angol játék VI.

Jürgen Klopp, a német fenegyerek Liverpoolt is bevette, a vörös ördögök végig vezetve nyerték meg a 2019/2020-as bajnokságot. Ez volt a 19. Premier League győzelmük. A német edző az ötödik szezon végén ünnepelhetett, miközben mindvégig a vidéki város kedvence volt, de érezték, hogy vele újra ünnepelhetnek majd.

Kloppet Dortmundban is szerették, de Liverpoolban már istenítették. Amikor tavaly Liverpoolban jártam, s kivándliztuk az Anfield Roadra, amely egy munkás kerület szürke házai között emelkedik ki, az első, amit megpillantottam, egy hatalmas Klopp molinó volt. Edzőt ritkán tisztel meg hasonló módon a világ egyik legnagyobb klubja. Az Anfield Road amúgyis varázslatos hely, már a stadion falánál megtorpan az idegen: "Ez nem egy stadion, hanem az otthonunk". A másik felirat még elmésebb, miközben idézik az indulójuk refrénjét ("You'll Never Walk Alone", vagyis Sohasem leszel egyedül), s közlik, hogy "ez nem egy dal, ez a himnuszunk". Ez amúgy a Molnár Ferenc Liliomjából készült Carousel című musical betétdala. Amikor 1963-ban a Gerry and The Pacemakers a liverpooli stadionnál felvette a dalt, sláger lett és azóta éneklik a drukkerek.


Az első másodperctől vakon bíztak a szurkolók Kloppban. Igaz, a menedzser kultusza sehol sem erősebb, mint a Liverpoolnál. Klopp karizmája pedig rögtön levette őket a lábukról. Megérkezett és csak annyit mondott: "Érzem az erőt a klubban".  A Dortmund után a Liverpool logikus választás volt, hiszen két történelmi munkáscsapatról beszélünk, amelyeknél mindenekelőtt való a klub és a szurkolók közötti kapcsolat. Egy nyolcadik, két negyedik, majd egy második hely után logikusan jött a csúcs, és Kloppnak mindenki elhitte, hogy a Premier League-t is megnyerik. Idézték is Hans Joachim Watzket, a Dortmund igazgatóját, aki már akkor megmondta, amikor együtt dolgoztak, hogy Klopp a futball Muhammad Alija. És ő az, aki stábjával szívesen eszik a város kocsmáiban, éttermeiben. S felhúzhat egy Beatles pólót, neki az is jól áll. A munkásvárost épp a Beatles és a Liverpool FC tette híressé világban, a turisták 99 százaléka is miattuk zarándokol el a Mersey partjára.

A német edzőnek 4 és fél éve volt, hogy a saját képére formálja a csapatot és a háttérben dolgozó kutató-elemző csoport is szép munkát végzett. A játékosok megdöbbentek, amikor napi két edzés helyett hármat tartott. Négyen el is mentek. Ám Klopp miden meccs után először a futóteljesítményt ellenőrzi. Az angol ligában a Liverpool talán az egyetlen csapat, amely egyetlen igazolásával sem fürdött be. Klopp vezérletével tökéletesen mérték fel, hogy kik valók a csapatba és a játékosok kétharmadának az értéke is megnőtt, Mané 90, Szalah 85, míg Robertson 57 millióval ér ma többet, mint amikor megérkeztek az Anfield Roadra. És akár olcsón, akár drágán vásároltak játékost, mindegyik telitalálatnak bizonyult. Klopp karizmája minden buktatón átvitte a Liverpoolt, így azon sem lepődhetünk meg, hogy a minap visszavonult Pizarro azt nyilatkozta, egyetlen hiányérzete van a pályafutásából, hogy nem dolgozhatott Jürgen Kloppal. 


Fotó: -a-
Lap tetejére