RSS Feed

Színművészeti - Palkovics tárgyalt is, meg nem is

24.hu - 2020. 06. 25. 12:19:24 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Színművészeti - Palkovics tárgyalt is, meg nem is

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak intézményük jövőjét érintő követelései lényeges visszalépést jelentenének az egyetem jelenlegi helyzetéhez és ahhoz a jövőbeli állapothoz képest is, amit az új fenntartói modell hozna – mondta az innovációs és technológiai miniszter szerda délután újságíróknak, leszögezve: a javaslatokat nem tudja elfogadni.

Palkovics László erről azután beszélt, hogy a minisztériumban fogadta a SZFE megbízott rektorát, rektorhelyettesét és a hallgatói önkormányzat képviselőit. A tárcavezető ismertetése szerint a hallgatók a több mint egyórás egyeztetés végén – amely közben hallgatók demonstráltak az épület bejáratával szemben – olvasták fel öt pontból álló követeléseiket.

Eredetileg arról kezdeményeztek beszélgetést, hogy miként fog működni az új, alapítványi fenntartásban az SZFE, de az egyetem jövőbeli működésével, finanszírozásával kapcsolatos kérdések helyett „politikai rendezvénybe fordult” az egyeztetés, mondta a miniszter.



Fotó: -a-
Lap tetejére