RSS Feed

Hajdú - Várkonyit jegeli, Demcsáknak ad

index - 2020. 06. 24. 9:22:41 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Hajdú - Várkonyit jegeli, Demcsáknak ad

Talán még emlékszik rá, hogy május végén megírtuk, Hajdú Péter vezetése alá került a Life TV, aki első teendői között megszüntette Várkonyi Andrea és Szulák Andrea műsorát is, utóbbi kicsit indulatosan távozott a csatornától, amit Hajdú kommentált is. A Blikk írta meg, hogy a Life TV-nél hamarosan új arc tűnik fel: Demcsák Zsuzsa két és fél év kihagyás után tér vissza tévé képernyőre.

Bár azt még nem tudni, milyen műsort kap majd Demcsák, azt már megerősítette, hogy valóban visszatér a tévézéshez.

Annyit elmondhatok, hogy a nézők rendszeresen láthatnak majd a Life TV képernyőjén. Örülök ennek a lehetőségnek, mert ugyan az elmúlt időszakban is szerepeltem vendégként különböző műsorokban, igazából a műsorvezetés az, amihez a leginkább értek.

Demcsák 2017 őszéig az ATV-nél dolgozott, ahol az ATV Start műsorvezetője volt, ezután ritkábban tűnt fel a tévében, például az Ázsia Expressz második évadában.  Demcsák szerint szüksége volt erre a néhány évre, hogy hátrább lépjen, de most már nagyon örül, hogy visszatérhet ahhoz, amihez a legjobban ért.

Fotó: -a-
Lap tetejére