RSS Feed

A Real Madrid panaszt tett a sűrű program miatt

mti - 2020. 06. 24. 8:00:14 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A Real Madrid panaszt tett a sűrű program miatt

A Real Madrid panaszt tett a spanyol labdarúgóligánál, amely úgy alakította ki az élvonal 33. és 34. fordulójának menetrendjét, hogy a fővárosiak két mérkőzése között csupán 62 óra telik el. A fővárosiak úgy érzik, hátrányos helyzetbe kerültek a címvédő FC Barcelonához képest,

A tervek szerint a Real Madrid jövő csütörtökön 22 órától fogadja a Getafe csapatát, majd vasárnap 14 órától az Athletic Bilbao otthonában szerepel, így a két meccs között nem áll rendelkezésre a minimális 72 órás pihenőidő.
    A Marca című spanyol sportnapilap keddi beszámolója szerint a fővárosiak úgy érzik, hátrányos helyzetbe kerültek a címvédő FC Barcelonához képest, amely jövő héten kedden és vasárnap játszik, mindkétszer 22 órától, vagyis jóval több idő telik el a két mérkőzése között.
    A cikk szerint a Real illetékesei először viccnek gondolták az időbeosztást, mert nem hitték el, hogy ilyen sűrű programot határozott meg számukra a liga.
    A La Liga tabelláját harminc forduló után a Real Madrid vezeti jobb gólkülönbségének köszönhetően, mivel ugyanúgy 65 pontja van, mint a Barcelonának.




Fotó: - a -
Lap tetejére