RSS Feed

Házastársi micsodák

Regös István - 2020. 05. 30. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Házastársi micsodák

A legtöbb ember azt gondolja, hogy a házastársi kapcsolatok örök életűek voltak, vannak és lesznek. Óriási tévedés! A Paradicsomban Ádám és Éva volt az első emberpár, ráadásul teljesen szőrtelenül mutatkoztak. Az a bizonyos fügefalevél, amit elöl, testközépen viseltek, ugyancsak bibliai legenda. Éva elfogadta a kígyó kísértését és megette a tiltott gyümölcsöt, sőt, kért még egy almát. Ha már alma, akkor legyen nagy, mondhatta magában.

Ekkor vette észre saját magán a változásokat Ádám. Meg is lepte, mire képes a teste. De sem neki, sem Évának ez ellen az új mutatvány ellen nem volt semmilyen kifogása, így hát, ez a két ember ettől kezdve valamilyen közösséget alkotott.

Alma a fa alatt

Igaz, az Úr kirakta a szűrüket a Paradicsomból az engedetlen viselkedésük miatt, és meg is kérdezte tőlük, hogy merték megszegni a szigorú tilalmat. Éváék persze nem tudták, hogy az alma nem csak a gyomrot tölti meg, e gyümölcsről most már mindig az együttlét jut majd eszükbe. Tehát, amikor kiűzték őket a Paradicsomból, kénytelenek voltak megtanulni a földi életet, de tudták, hogy nem lesz nagy bajuk, mert a Teremtőjük mindhalálig támogatni fogja őket. Eközben Éváék vezérletével az ember elkezdett sokasodni. Ahol pedig sokasodnak, ott valamilyen rendszert kell alkotni, ráadásul olyat, ami az Úrnak is megfelel. Így születtek meg a házaspárok, majd a családok. A házaspár szó is innen ered, hogy ők ketten, valamilyen anyagból házikót fabrikáltak és társas viszonyban, házastársként éltek benne. Majd egyre több gyerek született, egyre több ház épült fel az egyre több házastársnak.


Lassan, de biztosan

Persze sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy házaspároknak, házastársaknak nevezhessük őket. Ezt megelőzte a horda, amikor is a nagy csapatokban élő emberek közösségekké alakultak, a legerősebb férfiak vezérek lettek, e közösségek férfiúi vadásztak, védték a tüzet és ők választották a legszebb, legtermékenyebb asszonyokat, akik viszont gondoskodtak az utódokról és a barlangok melegéről. Ekkor kezdett körvonalazódni a család fogalma és ekkor alakult ki a családon belüli munkamegosztás is.

Csak az egyenjogúság

Évezredek teltek el, amíg kialakult a jelenkori családmodell. A fene tudja, hogy így marad-e, életképesnek bizonyul-e, vagy megváltozik a helyzet. Ráadásul nem tudni, merre halad a világ. Bizonyos országokban még mai is létezik a többnejűség. Pénzben szabott ára van az arának, de tevék számában is mérhetik az értékét. Az európai kultúrnemzetek, egyáltalán a nagyvilág jórészt elítéli ezt a megmaradt hagyományt. Így aztán pillanatnyilag kijelenthetjük, hogy a jövő a teljes egyenjogúságon alapuló házasság felé mutat, amelyben egy férfi egy nővel él együtt. Az utolsó száz évig is általában a férfi volt a családfenntartó, aki igyekezett biztosítani a család anyagi jólétét. A nők a háztartást vezették, nevelték a közös gyerekeiket. Kicsit úgy nézett ki, hogy ők szolgálták ki az urukat, nem véletlen, hogy sokáig így is hívták a férjet a famíliában. Ekkortól kezdve születtek az olyan kifejezések, mint a házastársi hűség vagy a házastársi kötelezettség. Ez volt az egyik alapkérdés, amellyel kapcsolatban ezerféle különböző vélemény terjedt el.


Szóval, mi is az a kötelezettség?

Mi is az a házastársi kötelezettség? Rengeteget gondolkodtam ezen és nagyon nem tetszik ez a szókapcsolat. Nem tetszik azért, mert amit kötelességnek, kötelezőnek tartunk, az ritkán jó. Ha nem szívből, örömből fakad az együttlét és annak támogatottsága, az gyakran rosszul sül el. Azt jelenti, hogy a feleség és a férj napi teendői kötelességből következnek, nem pedig a természetes gondolkodásmódból. Így hát, valamilyen új kifejezést kellene alkotni mindarra a fogalomkörre, amit a házasság jelent. Mert ha nem tévedek, ha két ember a sok milliárd közül egymásra talál és kis családot alkot, ott ennek azt kell jelentenie, hogy két test egy lélek. Nagyon el lehet rontani a legjobb kapcsolatot azzal, ha bármit kötelezővé teszünk. Ha adunk, úgy adjunk, hogy aki kapja, ne érezze magát adósnak. Ha kapunk, ne úgy viszonozzuk, mintha keresnénk az egyenleget. Szerintem, ha a házasságban a feladatok megoszlanak és nem kötelezően, hanem önként és örömmel, akkor a társadalomnak is van jövője.


Mi vagyunk az okostojások

Tudom, ezek csupán okoskodások és  hisszük, hogy mindez szabályozható. Újabban például tanfolyamat akarnak indítani - nem kötelező jelleggel - az örökbefogadásról. Sem könyvből, sem előadásokkal nem igazán tanítható, hogyan fogadjunk örökbe gyereket, milyen szempontokat kell figyelembe venni, ha ezeket nem a szívünk diktálja. Mert ha így lenne, akár a házasság előtt is iskolába járhatnának a szerelmesek, hogy megtanulják mindazt, ami a házastársi együttéléssel jár és csak utána következhetne a polgári és/vagy az egyházi esküvő. Vajon kinek tetszene mindez? Nekem nem! Viszont az együttlét, az együttélés nem követelheti meg, hogy naponta számoljunk el azzal, ki, mit tett a másikért, mint egy főkönyvben, a tartozik-követel rovatban. Azzal kezdtem ezt az írást, hogy Ádám és Éva a saját tapasztalatai alapján rendezte el a Paradicsomon kívüli életét. Ha megnézzük, hogy legalább nyolcmilliárd ember él már a Földön, akkor még a sokasodás is sikeresnek mondható. Ha boldog akarsz lenni, te teremtsd meg magadnak a feltételeket és ne más szabja meg neked ezeket!


Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére