RSS Feed

A fehér bot esete a járványügyi renddel

Regös István - 2020. 05. 23. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A fehér bot esete a járványügyi renddel

Vannak történetek, amelyekről sokszor nagyon nehéz eldönteni, megírásra várnak-e vagy sem, és ha mi, újságírók megírjuk őket, ártunk vagy segítünk vele. Mindehhez hozzáteszem, vajon újságíróként nekem az a dolgom, hogy rögzítsem a világ eseményeit, mintha fényképezőgép lennék vagy írjak azokról a pici foltokról, amelyeket én észreveszek, más pedig nem?

Bernard Shaw, aki Shakespeare után talán az egyik legnagyobb drámaíró és a mi Karinthy Frigyesünk már mindent megírt, többek között azt is, ami az előző dilemmámra utal, vagyis, hogy írni csak akkor szabad, ha nem lehet nem írni. Valahogy úgy érzem, most muszáj megírnom az itt következő történetet. 


Csak a szem nem lát, a szív igen

A nap szikrázva süt, de ők hárman, akik az egyik megyei jogú városban állnak az élelmiszeráruház előtt, ebből semmit nem látnak. Kettőjük kezében fehér bot van, azzal kopogtatják ki a köveket és a köveken a járást. Anya és lánya nem látnak. Az anya belekarol az apába, az apa igaz, hogy rosszul, de azért lát. A lány többszörösen hátrányos helyzetben él, mozgáskorlátozott, gyengén látó, talán 20-25 éves lehet. Az anya egyáltalán nem lát, közismert szóval vak és talán 60-62 éves, a férj pedig 66. Hatalmas feladatot kell megoldaniuk: be akarnak jutni az élelmiszerüzletbe vásárolni. És ez nem vicc. Egészséges embereknek mindez nem okoz gondot, észre sem veszik, milyen jó nekik. Ennek a háromtagú családnak azonban mindennap meg kell ezzel küzdeni, mert a szabály szerint reggel kilenctől délig csak a 65 év felettiek vásárolhatnak és déltől a 65 alattiak. Igen ám, de mert ebben a trióban csak egy ember lát és már két óra tizenöt perc van, együtt pedig nem mehetnek be vásárolni. Talán nem kell erről egyetemi székfoglalót írni, de az üzletben nem igazodnak el, nem tudják, mi hol van, mi mennyibe kerül, ezért jó, hogy hárman vannak. A férj, az apa, mindenben segít. 

A rend az rend - nekik

Igen ám, de megjelenik a kemény, határozott biztonsági ember. Udvariasan, de határozottan megkéri a háromtagú családot, hogy csak a 65 éven aluliak menjenek be tizenkét órától. Holnap jöjjenek korábban. Az apa, aki ebben a pillanatban talán szívesebben venné, ha ő sem látná ezt a világot, először halkan, csendben megpróbálta elmagyarázni a közben erősítést kapó biztonsági őrnek, hogy nem válhatnak szét, mert a felesége és a lánya nem lát. Csendesen megjegyezte: „Uram, a családom nem tud egyedül vásárolni, úgyhogy legyen szíves engedjen be minket, mert nem tudunk élelmiszerhez jutni!” A biztonsági őr mintha csak egy amerikai katonai filmben szerepelne, határozottan lépett fel és közölte, nem áll módjában őket beengedni. A rend az rend! Az apa, a férj erre kissé emeltebb hangon válaszolt: "Szóval, mi soha nem mehetünk be együtt, mert én elmúltam 65 éves, de a feleségem és a lányom pedig nem? Magyarul, amíg tart ez szabályozás, nem tudunk együtt vásárolni?"


Segítsd a rászorulókat!

A két fehér botos és a férj, megpróbálta kikerülni a biztonsági őrt és elindult a bejárat felé, ahol egyesült a biztonsági csapat, három szekrényformájú emberrel. Ez azonban nem volt nekik elég, rendőrt hívtak a két vak ember ellen. A rendőrök annak rendje és módja szerint kiszálltak a helyszínre, igazoltatták a családot a rendelet megsértése miatt és felszólították őket, menjenek haza vagy legközelebb úgy intézzék, hogy együtt mehessenek be a boltba. Mivel azonban ez matematikailag szinte megoldhatatlan, most csak azt kérik, ne zavarják meg a közrendet. A család megértette, hogy a túlerővel szemben nincs mit tenni, de bejelentetést tettek a kerületi kapitányságon és az élelmiszeráruház központjában. Kaptak is válaszlevelet, mert a rend az rend, s közölték, a személyzet, a biztonsági őrök és a rendőrök is szabályosan, mértéktartóan, jogszerűen jártak el. No comment!

Utóirat: Régen úgy mondtuk, hogy most jön a vörös farok. A korrektség megköveteli, bármennyire is utálom az ilyen jogszerűséget, nem gondolom, hogy mindez általánosnak mondható a koronavírus elleni harcban. Ebben az időszakban, amikor ez a nagyon szomorú eset történt, emberek százezrei segítettek rászoruló társaiknak. Hősök születtek és tetteiket megünnepeltük mi, gyarló újságírók is. A kivétel azonban azt mutatja, vigyázz, ember, a rossz példa olyan, mint a rossz vírus, bár nem tudom, van-e jó vírus. Soha ne menjünk el szó nélkül az ilyen történetek mellett!


Fotó: Iró Zoltán
Lap tetejére