RSS Feed

Reménytelen küzdelem

Mogyorósi Géza (Berlin) - 2020. 05. 25. 12:11:06 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Reménytelen küzdelem

A Szovjetuniót 1941 nyarán lerohanó náci csapatok az első hetek sikerei ellenére hamar megtorpantak: az őszi, téli véres dagonyázást követően Friedrich Wilhelm Ernst Paulus (1890-1957) 6. hadserege ’42 idusán a Donyec-vidék meghódítására tett kísérletet. A németek oldalán olasz, román és magyar katonák is küzdöttek.

A 75 esztendeje befejeződött második világháború véres csatái közül is kiemelkedik az 1942–43 telén vívott sztálingrádi ütközet. A volgai katlanban kapitulált német tábornok, Friedrich Wilhelm Ernst Paulus nem mindennapi pályafutása a Varsói Szerződés egyik tagállamában ért véget. Hosszú utat járt be a császárság fénykorában, Hessenben világra jött későbbi német generális addig a pillanatig, amikor 1957-ben kommunista katonai csinnadrattával kísérték utolsó útjára Szászországban. Hősünk, már az első világháborúban kivette részét a franciák elleni küzdelmekből. Metz és Nancy csataterein harcolt, majd a Balkánon, végül Verdun és Isonzo poklát is megízlelte.

A húszas években a stuttgarti gyalogos hadosztálynál ismerkedett meg Észak-Afrika majdani sztártábornokával, Erwin Rommellel. Négy esztendővel a második világháború kirobbanása előtt már a horogkeresztes hadsereg törzstiszti karában dolgozik az ezredes, 1939-ben lesz tábornok. Katonáival részt vett Lengyelország lerohanásában, majd Belgium és Franciaország leigázásában. Utóbb Wilhelm Keitel tartott igényt a friss harci tapasztalatokat szerzett tábornok tudására.

A sztálini birodalmat 1941 nyarán megtámadó náci csapatok az első hetek sikerei ellenére hamar megtorpantak: a német parancsnok már ’42 karácsonyán tisztában volt azzal, hogy mínusz 30-40 fokban az embereinek nincs esélyük. Újév után tovább romlott a kiéhezett alakulatok helyzete. A csapatai felmentését hiába kérő Friedrich Paulust a Führer 1943 januárja végén tábornagyi rangra emelte, de az előléptetés sem tett csodát. A Generalfeldmarschall és törzskara megadták magukat.

Mindkét oldalon több százezer fegyveres vesztette életét. A szovjet hadifogolytáborokba került mintegy 110 ezer sztálingrádi német katona közül csupán hatezren tértek vissza élve. A nürnbergi perben tanúként kihallgatott F. Paulus maga is csak a moszkvai diktátor halála után, tízévnyi rabságot követően búcsúzhatott el legyőzőitől.

Torsten Diedrich így ír biográfiájában a frissen szabadult rab kelet-berlini megérkezéséről: „Az NDK akkori belügyminisztere, Willi Stoph fogadja 1953. október 24-én Berlinben Paulust, aki maga döntött úgy, hogy a munkás-paraszt államban él majd... Az újonnan alapított Hadtörténeti Kutatótanács irányítását veszi át a népi rendőrség drezdai főiskoláján. Az NDK egy ajándék villával köszöni meg munkáját. A munkás-paraszt állam vezetőivel folytatott levelezésében a »Friedrich Paulus, a német hadsereg egykori Generalfeldmarschallja« címet használja.”

A sztálingrádi eseményekkel számtalan publikáció és film foglalkozott már. Paulusról, az emberről és tisztről, aki 1957-ben, Drezdában hunyt el ezzel szemben kevés tudható.” Annyi azért igen, hogy a Szovjetunióból a Német Demokratikus Köztársaságba „hazatért” veteránt szemmel tartotta az állambiztonsági hatóság: telefonbeszélgetései, postája sem maradt titok a Stasi (Ministerium für Staatssicherheit/MfS) előtt. Friedrich Paulus hátrahagyott dokumentumaiból anno könyv jelent meg „Parancsra állok itt!” (Ich stehe hier auf Befehl!) címmel.




Fotó: -a-
Lap tetejére