RSS Feed

Csendélet

Váczy András - 2020. 06. 02. 8:00:41 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Csendélet

Rendkívüli helyzet rendkívüli dolgokat szül. Itt van például Józsefváros egy szelete, a Teleki László tér Fiumei út felé eső legszélső vége a Magdolna utcai villamosmegállónál. Két látványelem véletlen találkozása hoz össze nem mindennapi kompozíciót.

A kompozíció egyik része: az emlékmű
Négy évvel ezelőtt avatták fel a Munkaszolgálatosok Emlékművét a II. világháborúban elhurcolt áldozatok és túlélők emlékének szoborcsoportját. A tavaly, 85 éves korában elhunyt Dan Reisinger, magyar származású, izraeli grafikus- és képzőművész munkája mintegy 10x10 méteres, márványlapokkal keretezett, durva kődarabokkal fedett síkon nyolc megdőlt, csontsovány, kísértetszerű alakja megdöbbentően fejezi ki az elhurcoltak szenvedéseit és pusztulását. (Radnóti Miklós Erőltetett menete dereng fel első látásra.) 
Nem véletlenül van az emlékmű itt, hiszen valamikor a Teleki téren éltek és dolgoztak zsidó kiskereskedők és kisiparosok, a szemközti józsefvárosi pályaudvarról pedig indultak vonatok a deportáltakkal. Éppen az emlékmű helyszínén vonultak át ártatlan emberek ezerszámra vesztükbe, életüket hátrahagyva a bizonytalanságba, a kilátástalan jövő felé.

A látványkompozíció másik része: az ebédelők
Egy kőhajtásnyira a szoborcsoporttól a Dobozi utcában az Üdvhadsereg Új Reménység Házában népkonyha és étkeztetés működik kis kerttel, asztalokkal. Jönnek ide korgó gyomrú rászorultak – hajléktalanok, munkanélküliek, idősek és fiatalok vegyesen – minden nap délben, és az egytálétel menüt takarosan elfogyasztják. Az ám, de járványkor változott az ebédrend: kellő távolságot tartva sorban állnak a kapunál, egyenként bemennek, benn az elkészített ételt kiadagolják nekik egyszer használatos műanyag edényekbe, hozzá eldobható, műanyag evőeszközökkel, és mert annyian vannak, hogy a kert szűk lett, elindulnak az utcán a tér irányába nyugodt ebédelő helyet keresni.  

A látványkompozíció 
Keresve sem talál jobb helyet az alkalmi ebédelő az emlékműnél. Nem kell messzire menni, nem hűl ki a kaja, de hiába is menne, a tér piaccal, Lidl-vel forgalmas csomópont.  Van ugyan útközben egy trafóház, de ott jó, ha csak ketten férnek el, viszont az elkerített, tágas játszótér-sportpálya-park árnyas fái alatt a fűben komótos ebédre nem is lehetne kiválóbb, csakhogy – zárva. Marad hát az emlékmű: körbe ülve a márványlapokon, kényelmesen ki lehet kanalazni a lencsét, sárgaborsót, paprikás krumplit, jóllakva pedig ülőhelyzetből fekvőhelyzetbe váltva, a déli napsütésben kicsit szundítani.
Gondolat- és képzelettársítás zuhatag önti el a látványkompozíciót befogadó nézőt a kanalazgató-szunyókáló emberek és a görnyedt munkaszolgálatra vonulók erőltetett menetének lélekszorító kontrasztja... 
Abszurd, szürreális, döbbenetes, hátborzongató a Csendélet 2020. évének tavaszán.  


Fotó: Máté Krisztián
Lap tetejére