RSS Feed

Enyedi Ildikó kigyógyult a vírusból

index - 2020. 05. 16. 9:00:31 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Enyedi Ildikó kigyógyult a vírusból

Az Oscarra jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó is elkapta a koronavírust, írja a hvg.hu. A rendező arról a rövidfilmről mesélt, amit karanténban forgatott a Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztivál felkérésére, amikor közbevetőleg elmondta, hogy ő már átesett a betegségen.

Erős élményeket éltem át. Az elmúlt négy évben napi 10–14 órákat dolgoztam, forgattam, vágtam. Különleges érzés, hogy napi 24 órában együtt lehettem az irodalmár férjemmel és a lányommal. Óvatosak voltunk, én mégis gyanús tüneteket észleltem. Végül nekem lett igazam, azaz a »paranoid« anyukának. Hárman is átestünk a koronavíruson, én, a lányom és a barátja. Szerencsére nem mindjárt az elején, így lehetőségünk volt magántesztet csináltatni. Fizikailag enyhe lefolyású volt, de azért nagyon megijedtem. A producerünk, egyben barátunk, Mécs Mónika segített kimenekíteni a férjemet egy másik lakásba, így ő nem kapta el a vírust.

Enyedi Ildikó azt is elmondta, hogy legújabb filmje, a francia világsztár, Lea Seydoux főszereplésével készült A feleségem története sorsa most bizonytalan.

Jelenleg az utómunkák közepénél tartunk. Korábban a velencei filmfesztiválban gondolkodtunk, de kiszámíthatatlan, hogy a jövőben milyen paraméterek szerint fognak működni a filmfesztiválok. Klasszikus, 35 milliméteresre forgatott mozifilmként A feleségem története első megjelenése vászonra kívánkozik, csak utána kerülhet online forgalmazásba.

A filmrendező szerint egy filmesnek sosem árt, ha tesztelheti, működik-e még a rugalmassága, a lélekjelenléte, amire jó alkalom a mostani helyzet.

Fotó: -a-
Lap tetejére