RSS Feed

Csernus számadása

Dalia László - 2020. 05. 15. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Csernus számadása

Csernus Imre jól alszik. Állítja, hogy leteszi a fejét és már alszik is. Nem mindig volt ez így. Amikor felfedezte, hogy arcán van egy csomó, s utóbb ki kellett operálni a cisztát, elgondolkodott, mivégre került az oda. És rendezte a dolgait két emberrel. Azóta jól alszik. És azóta sokszor szembesíti előadásainak hallgatóit azzal a 26 ezer nappal, amely egy átlag magyarnak jut az életből, hogyan pazarolják az idejüket.

Nem olvastam Csernus könyveit, az "Egy életed van" az első, amit a kezembe vettem és persze nem is tudtam letenni, mert ez valamiféle elszámolás a pszichiáter életében, ahol hónapokra osztja az évet és úgy számol el. Ezúttal is saját magát boncolja fel. És rögtön a januárral kezdi, semmi formabontás, naptárátírás. Persze elsőre nagyot üt, mert nála az esztendő első hónapja a hóvirág és a halál, vagyis jön az új élet, miközben a hóvirág rövid életű. Helyben vagyunk, ez már az igazi Csernus, aki előadásain is ledöbbenti a hallgatóságot és amikor kipécéz egy párt, majd rákérdez, hogy boldogok-e, könnyen megtörténhet, hogy másnap már nem lesznek együtt, szingliként ébrednek. Erre mondják, hogy megérte a belépti díj. Egyébként én speciel ismerek egy párt, akik így jártak, s addig húzták a kapcsolatot, míg Csernusnak kellett kimondani a végső szót.

Csernusnak van egy Csendülő nevű vidéki étterme, s volt egy kávézója is. Barista is lenne, de amikor vidéken betér egy kocsmába és kér egy kávét, nem háborog, hogy egy háború előtti masinán főzik, s betöltik az előre darált kávét. Erről tartja azt a szakirodalom, hogy döglött kávé. Csernus tehát kért egy duplát, utána még egyet, megitta azt is, s jót beszélgetett a fröccsöző melósokkal. Élvezte a kontrasztot, hogy a belvárosi kávézókban arabicát isznak rizstejjel és kókuszvirág cukorral. Ő is szereti a jó kávét, de a falusi kiskocsmában nem akart dohány kávét inni, beérte a régi fekete levessel.

Amikor áprilisban berobban a tavasz, minden virágzik. Csernus szerint ilyenkor a természet a legszebb arcát mutatja, minden szép és jó és az emberek elringatják magukat.Ilyenkor a kórházban is kevesebb a páciens, de ahogy beköszönt a borongós, esős idő, ismét felszínre jönnek a problémák. És sokan csak sodródnak, vakon élnek, a vágyaikat összekeverik a valósággal. Csernus a naplóírást emlegeti, hogy régen mekkora divat volt Balzac épp úgy írt naplót, mint Kosztolányi és ez nemcsak jó terápia volt, utóbb visszaolvasva rádöbbentek, hogy amit valóságnak hittek, az nem az volt. Ja, az írás már nem divat, de ki sem mondjuk az érzéseinket. Az pedig távol áll tőlünk, hogy segítséget kérjünk vagy már csak akkor fordulunk máshoz, amikor nagy a baj.

Csernus könyvének legnagyobb áldása, amely gyógyító erővel bír az olvasóra, hogy az ember feltámadhat. A pszichiáter szemében a vegetálás maga a pokol. Nem érti, miért hagyják magukat elveszejteni az emberek, amikor ott van bennük az életerő, csak mert arra gondolnak, hogy "úgysem fog sikerülni". Hemingway öreg halászát idézi meg, aki az utolsó pillanatig, amikor a törött fél evezőt is elragadta egy cápa, harcolt, hogy megmentse a nagy halat és csak azután nyugodott bele, hogy ő már mindet megtett és legfeljebb egy csontvázzal fog majd partot érni. Ám legalább ily erős példával szolgál, amikor egy portugál borászatban kiderítette, hogy a tulaj egy 100 éves svájci, aki 95 éves korában határozta el, hogy új életet kezd Portugáliában és szőlőt fog ültetni, bort fog préselni. És ahogy a jó doktor mondja, utólag már senkivel nem számolhatunk el az elcseszett évekért, a mulasztás végleges.

Fotó: -a-
Lap tetejére