RSS Feed

Sarlatánok

Regös István - 2020. 03. 07. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Sarlatánok

Miért hisznek az emberek a sarlatánokban? Engedelmet kérek, most ne csak az álgyógyítókra tessenek gondolni, ugyanis sarlatán az az ember, aki fondorlatosan becsapja az embereket. Persze annak ellenére, hogy érvényben lévő BTK- és PTK-törvények, valamint jogszabályok tiltják a tevékenységüket, ezek a hihetetlenül meggyőzőnek mutatkozó emberek mit sem törődnek a betartásukkal.

A sarlatánok világszerte űzik megtévesztő tevékenységüket, százezreket, sőt milliókat fosztanak meg a tényleges gyógyulás lehetőségétől. Vajon miért hisznek mégis az emberek a sarlatánoknak, akik már évezredek óta képesek meggazdagodni a hiszékenységből?

Már az őskorban is voltak

Kezdetben vala a törzsekben élő embercsoport, amelyben a magukat kiválasztott embernek tartó sámánok mindig is kivételezett helyzetbe kerültek. Amíg a törzs férfi tagjai vadásztak, élelem után kutattak, a nők gyerekeket neveltek, a sámánok gyógyítottak. Igen, mondjuk ki bátran, a sámánok valami olyasmit tudhattak, amit a többiek nem. Ismerték a füvek gyógyító erejét, a sebekre falevelekből, növényekből különböző főzeteket, fájdalmat enyhítő masszákat készítettek. Ők voltak az orvoslás, a gyógyítás első képviselői, akik a történelem során egyre többet tudtak az emberi szervezetről, a gyógyításának lehetőségeiről, mígnem iskolákat is alapítottak, melyekben az utódokat tanították gyógyításra. A fejlődésnek köszönhetően hamar szétvált az ösztönös, öröklött gyógyítóképesség és az egyre inkább a tudományokra épülő, valódi orvoslás. Megmaradtak viszont azok, akik a mai napig úgy gondolják, többet tudnak a gyógyításról, a természet gyógyító erejéről, mint a szakképzett, tudós orvosok.


A hit fontos, de olykor rossz tanácsadó

Az emberek azért hisznek bennük, mert hinni akarnak. Bármiben hisznek, amiről azt gondolják, reményt, kiutat jelenthet. Ezeket az embereket trükkös módszerekkel könnyű rávenni arra, hogy például semmilyen gyógyító hatással nem rendelkező táplálék-kiegészítőket vásároljanak. Nem hisszük el, de sarlatánok sokasága él közöttünk. A törvényekre fittyet hánynak, a náluk jelentkező betegeket sokszor rábeszélik a legkülönlegesebb és drága gyógymódokra. Tücsköt, bogarat beszélnek beléjük, és az, aki eddig nehezen gyógyult mondjuk, kórházban, bedőlve a hazugságoknak vásárol meg drága termékeket a magukat szupergyógyásznak kikiáltó emberektől vagyis a sarlatánoktól. Mivel sokszor türelmetlenek és úgy tapasztalják, hogy az orvosi, kórházi kezelésük nem hoz azonnali gyógyulást, mindent elhisznek nekik. Miközben ezeknek az embereknek a tudása mélyen alatta van a tanult orvosokénak, tisztelet a kivételnek. 


A szélhámolás is tudomány, csak káros

Biztosan sokan emlékeznek az azóta már felszámolt termékbemutatókra, amelyeken szinte kötelező volt vásárolni. Ezeken a termékbemutatókon ingyen ebédet és fél áron megvásárolható árucikkeket kínáltak. A szervezők a szórólapokra csak azt felejtették el ráírni, hogy ócska, értéktelen árukat tukmálnak majd rá hiszékeny emberekre. Többnyire idős embereket csaptak be így, látványos, ingyenes kirándulásokkal elcsábítva őket, akik addig nem mehettek haza, amíg nem kötelezték el magukat valamelyik csodatévő eszköz mellett. De hát megy ez nagyban is! Ha valaki figyeli a tévék reklámhadjáratait, megerősíti azt a véleményemet, hogy mindabból, amit csodagyógyszerként hirdetnek, csak a doboz ér valamit. Például az egyik kenőcs a hirdetés szerint eltünteti a pigment foltokat, s van még a puffadástól az emésztésig mindent segítő tabletta. A nők legintimebb gondjaira is van kenőcs, tabletta, hintőpor, vagy amit akartok. Mindezek miatt végre megszólal az orvostársadalom is, amely igyekszik felvilágosító kampányokat szervezni, hogy ne hagyják magukat az emberek megvezetni. Hiszen csodák itt sincsenek, csak nyerészkedők vannak. Bármilyen éles is ez a harc, legfeljebb tompítani lehet a sarlatánok kártékony tevékenységét.

Mert sarlatánok voltak, vannak és lesznek. 


Fotó: Iró Zoltán
Lap tetejére