RSS Feed

Harminc év – NDK nélkül

Mogyorósi Géza - 2020. 03. 09. 8:00:07 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Harminc év – NDK nélkül

A jó három évtizeddel ezelőtti, berlini falomlást követte az 1990 őszi német újraegyesítés. A rogyadozó KGST-ből az Európai Unióba „átigazolt” hajdani „DDR”-t (külföldön) 2020-ban is sokan irigylik. Noha maguk az érintett emberek gyakran másodrendű polgároknak érzik magukat. Sokuk életrajza lett – munkanélküliséggel spékelt – szomorú történet.

Dr. Konrad Adenauer kancellár Nyugat-Németországa 1952-ben, a Benelux-Államokkal, Franciaországgal és Itáliával együtt alapító tagja volt a Montánuniónak. Az Európai Szén- és Acélközösség 1958-ban alakult át a brüsszeli székhelyű Közös Piaccá. Azóta több alkalommal bővült az immáron EU elnevezésű, egykori Európai Gazdasági Közösség. Hazánk lassan 16. éve tagja az immáron Ursula von der Leyen vezette klubnak.

S mi nem változott? Változatlanul a Német Szövetségi Köztársaság az Unió legnépesebb állama, leggavallérabb nettó befizetője. Ráadásul 1990 októberében, az NDK beolvadásával lakossága 16 millió fővel, területe több, mint 100 ezer négyzetkilométerrel gyarapodott. Emlékszem, hogy ez sokakat félelemmel, gyanakvással töltött el az öreg kontinensen. Különleges lett az NSZK helyzete azért is, mert míg Európa más tájain részekre szakadoztak államok - Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia -, addig Németország nem várt nehézségek árán újraegyesült. Az EU 2004 májusi, majd további bővítése kapcsán is tanulságos figyelembe venni azokat a tapasztalatokat, melyek az eufóriától az elbizonytalanodáson keresztül a csalódásig végig kísérik a németek – első sorban a keletnémetek – utóbbi három évtizedes korszakát.


A mérleg egyik serpenyőjében a szabadság, a világútlevél, a kettészakított családok egymásra találása van. A másikban a piacgazdaság rizikói, melyek közül a szociális háló szétszakadozása, a radikalizálódás és munkanélküliség a legkényesebb téma. A nyugati tartományokban a 21. század elején 9 százalékos, a keleti régiókban 20 százalék körüli volt a regisztrált állástalan tábor. Ez muníciót jelentett az EU bővítés – például hazánk csatlakozása – ellenzőinek.                                                          

Ahogy akkor, 16 esztendeje tavasszal egy berlini interjúalanyom fogalmazott: „Mivel 2004-ben hivatalosan 4,3 millió polgárnak nincs kenyérkeresete a legnagyobb közép-európai (jóléti) államban, érthető, ha rengetegen – részben hiányos ismereteik révén – főleg a 39 millió lakosú Lengyelország és a 10 milliós déli szomszéd, Csehország EU csatlakozását figyelik aggodalommal. Hiába hangzik el, hogy a munkaerőpiac megnyitása legfeljebb az évtized végére várható, sokak lelki szemei előtt már megindult az ápolónők és mérnökök rohama az Oderán túlról. Tény, hogy a szolgáltatásokban, legyen szó prostituáltakról avagy autószerelőkről komoly konkurenciát jelent a két Németországgal határos szláv állam. Ugyanakkor esélyt is jelenthet az új EU régiókban befektetni vágyóknak. Ósdi, a két világháború korszakából származó előítéletek éppúgy elbizonytalanítják a németeket, mint az a tény, hogy a most csatlakozott államok sokkal nagyobb tisztelettel, hogy ne mondjam ámulattal viseltetnek Goethe, Daimler, Adenauer hazája iránt, mint fordítva. Noha Chopin, Dvorak, Kafka éppúgy ismertek Németországban, mint a fenséges ízű lengyel libák, avagy a 100 százalékban a VW AG-hoz tartozó ©kodák.”

Örömmel hallottam anno 2004 májusában a kereskedelmi és vámügyi szakembertől, hogy „Ciprustól, Máltától, Magyarországtól nem tartanak a németek. Turista emlékeink pozitívak, ráadásul közös határ sincs ezekkel az országokkal, miközben a gazdasági együttműködés gyümölcsöző. Szlovénia és a balti trió jóformán ismeretlen errefelé. Mivel 3 millió muzulmán, zömében török/kurd polgár él az NSZK-ban, s közülük 600 ezernek már német, vagyis uniós útlevele és választójoga van, a mostani bővítés, valamint Románia és Bulgária 2007-es csatlakozása lefutott játszmának tűnik...“

Fotó: -a-
Lap tetejére