RSS Feed

Zárójelentés

Csontos Tibor - 2020. 03. 01. 8:00:41 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Zárójelentés

Nem vette át Szabó István, a nemzet művésze a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját. Az Oscar- és Kossuth-díjas rendező döntése azzal lehet összefüggésben, hogy tervezett kitüntetését a közelmúltban többen kritizálták az ügynökmúltja miatt. Kétségtelenül elegáns, felülnézetből megtett gesztus, mindemellett e politikai acsarkodás áldozatául esett elismerés hiánya sem teszi semmissé az életművét, felejthetetlen embermeséit. A héten bemutatott új filmjének címe, a Zárójelentés ezzel újabb jelentésárnyalatot kapott.

Egy nemhivatalos életműdíjat már visszavonhatatlanul magáénak tudhat a nyolcvankét éves filmköltő. Ez az életműdíj egyszerre jelenti a nézők elismerését, szeretetét, filmjeinek örök érvényét, nemzetközi fesztiváldíjait, a filmtörténetben elfoglalt helyét, azt a megbecsülést, amellyel a film világsztárjai, köztük a vele együtt dolgozott Jirzi Menzel,  Harvey Keitel, Ralph Fiennes, Anett Benning, Glenn Close, Klaus Maria Brandauer vagy az Oscar- és kétszeres Golden Globe-díjas Helen Mirren is övezik. Utóbbi, aki Az ajtó című filmjében szerepelt, így üzent Szabó István nyolcvanadik születésnapjára: " Mi mind nagyon tisztelünk téged, István. Te egy nagyon nagy filmkészítő vagy. Szakmai karrierem egyik csúcspontjaként tartom számon, hogy szerepelhettem a filmedben." Ennek és a teljes életmű árnyékában mit is számítanak a percemberkék kisstílű megnyilatkozásai, de hát Szabó Istvánnak nincs szüksége arra, hogy védelmezzék, az életműve megvédi. Cseppet sem mellesleg az egyetlen rendező a világon, akinek négy, egymást követő filmje elnyerte az Amerikai Filmakadémia Oscar-jelölését.  

Szabó István a mozgókép lírikusa, akinek lelki érzékenysége a membrán érzékenységével vetekszik, Kinek hősei egy országon át tolták azt a bizonyos villamost, kinek filmjein álmodozásaink korában felnőttünk, s akinek Oscart is köszönhetünk. A felejthetetlen embermeséivel együtt. - Ahhoz, hogy a film is értékes művészet legyen, ahhoz az kell, hogy aki filmet készít, s a saját világlátását és gondolatait filmesítse meg - vallotta még a pályája elején Szabó István, akinek e filmes hitvallása rímel mindarra, amit Bergman fogalmazott meg: Ha az embernek nincs személyes mondanivalója, ne csináljon filmet. Első nagyjátékfilmje, az Álmodozások kora (1964) egy nemzedék filmje volt, a legfrissebb, a Zárójelentés (2019) egy kórtörténet filmje. A hőse Stephanus professzor, aki kórházi orvosként történt nyugdíjazása után háziorvosként folytatja szülőfalujában, ahol politikai csetepatékba is belekerül. 

Miként az egykor orvosnak készülő Szabó István is, 2006-ban, amikor az Élet és Irodalomban megírták róla, hogy főiskolás korában, tizenkilenc évesen ügynök volt, elsősorban Máriássy Félix osztályában tanuló társairól kellett jelentenie, de az őt leleplező cikkíró megjegyezte, jelentéseinek nagy része veszélytelen volt. A történész kutató, Gervai András  szerint "az irományok tartalmukat tekintve többnyire semmitmondók, érdektelenségük, gyermeteg mozgalmi frazeológiájuk azonban nagyon is tükrözi a korszak bornírt légkörét, valóságát, politikai realitásait"A rendező a beszervezését nem is tagadta, s elmondta, két évfolyamtársa kérésére vállalta a feladatot, azért, hogy egy társuk - aki 1956-ban fegyveresen részt vett a Köztársaság téri pártház elfoglalásában - alibije is hiteles legyen. Hozzátette, az állambiztonsági munkával megmentette egy forradalmár életét.

Szembe nézett magával, ahogyan a hősei is a filmjeiben. Minden filmje arról szól, hogyan keresi az ember a saját identitását, mikor ölt maszkot és mikor gondolja úgy, hogy a maszkot le tudja venni és szembe tud nézni magával egy jófajta tükörben. 





Fotó: -a-
Lap tetejére