RSS Feed

Kész elmebaj

Regös István - 2020. 02. 13. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Kész elmebaj

Ül néhány meghívott vendég az egyik televízió stúdiójában és úgy tesznek, mintha vitatkoznának. Most speciel nem a semmiről cseréltek eszmét, hanem egy nagyon is életbevágó témáról beszélgettek. A műsorvezető, miután badarságok sorát vágták a fejéhez, szemmel láthatóan alig bírta visszafogni magát.

Miközben igyekezett a műsor vendégeit rávenni arra, hogy próbáljanak meg határozottan és egyértelműen fogalmazni, mert nem derült ki, hogy például lehet-e az áldozatokat azonosítani a gyilkosokkal? Az ember szenvedő lény, mindenkinek fáj, ha ütik, de nem mindegy, ki üt és kit ütnek. Márpedig ez a műsor erről szólt.

A gyávaság csodája

A beszélgetés résztvevői nem tudták vagy nem akarták értelmezni, de még rosszabb, ha nem merték kimondani, voltaképpen miről is van szó, például arról, hogy a tömeggyilkos SS-ek és kollaboránsaik mit műveltek Magyarországon. A napokban a Becsület napja elnevezésű rendezvény résztvevői tüntetni akartak a Vár egyik gyönyörű terén, amit mindenféle trükkökkel igyekeztek megakadályozni. Nem volt elég az, hogy ezek az újnácik fenyegetően akartak megemlékezni az SS-katonák haláláról. Igen, a kitörés idején sok szerencsétlen magyar katona is szenvedett. Nekik tényleg nem állt módjukban ellenállni az SS-katonáknak, részesei és vesztesei voltak a szörnyeteg náci gépezetnek.


Egy kis történelmi adatgyűjtés

1945. január elején náci és magyar katonák megpróbáltak kitörni a Várból. Nem mellesleg Budapest akkor már szinte teljesen felszabadult, csak az SS és a Wehrmacht egységei elutasították a felhívást a fegyverletételre. A szovjet Vörös Hadsereg hatalmas túlereje mindent és mindenkit a föld színével tett egyelővé. Egyetlen percig sem jelentett nekik akadályt néhány őrült ellenálló ezred. A magyar katonák parancsra a halálukig harcoltak, a nácik pedig az utolsó töltényig lőttek. A Vörös Hadsereg felajánlotta a még harcoló katonáknak, hogy ha leteszik a fegyvert és megadják magukat, nem lesz több vérontás és Budapestet is épségben hagyják. Minderre az volt az SS-katonák válasza, hogy „Rohamra, előre!”. Mentegethetnénk a kitörésben résztvevő magyar katonákat azzal, hogy mindent parancsra tettek. A kitörési kísérlet eredménye több tízezer magyar és német halott katona és mintegy százezer civil halott. Az SS-esek felrobbantották a főváros hídjait, templomait, fontos objektumait, gáz- és vízvezetékeket tettek használhatatlanná.


Megszégyenített kifejezés

Mi maradt a „hős” nácik és a besorozott szerencsétlen magyar katonák után? Halálhörgés, zokogás, ima a halottakért, romváros. A szovjet katonák pontonhidat építettek a Dunán, amit az emberek Mancinak nevezték el, mert a felrobbantott Margit-hidat próbálták átmenetileg pótolni, hogy legalább valahogy át lehessen jutni Pestről Budára. A németek harcoló várossá nyilvánították Budapestet, semmit nem számított nekik, hogy ezt a csodálatos várost romhalmazzá tették. Lényegtelen volt számukra, hány civil hal meg. Csupán az számított nekik, hogy feltartóztassák a Vörös Hadsereget. Igen, ez a lényeg. Nem szükséges történelem órát tartani hetvenöt évvel az események után. Nem kell feltámasztani a hamis történészek hamis magyarázkodásait.

Szó, szó és nincs benne logika

Az említett televíziós műsorban ülő néhány szelíd ember közül egyik sem tudta kimondani azt, hogy 1945 januárjában a döglődő fasizmus még tízezreket rántott magával, felrobbantotta büszke hídjainkat, a rajtuk közlekedő villamosokkal, autóbuszokkal és emberekkel. Igen, ezek az SS-ek vagy „csak” nácik, a magyar honvédekkel karöltve merényleteket követtek el (jó, ide írom, parancsra) nagyszüleink, szüleink fővárosunk, országunk ellen. A képernyő előtt ülők egyedül a műsorvezetőt sajnálták, aki igyekezett egyértelműen beszélni a gaztettekről, azt kimondani, hogy merénylő és áldozat halála közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Hát értik ezt? A gyilkost nem ünnepelni kell, hanem a pokolra küldeni! A gyilkosnak még az emléke is veszélyes. Ezt az iszonyatos napot nevezik az állandóan feltámadni akaró újnácik a Becsület napjának. Nem tudják, hogy az SS jelszava volt: „Becsületed a hűség”. Vagy mégis tudták? Mi, utódok már tudatában vagyunk annak, hogy nem mindegy, mihez vagyunk hűségesek. Fogjunk össze és állítsuk meg közösen Arturo Uit!


Fotó: Németh András Péter
Lap tetejére