RSS Feed

Hertha: válság a köbön

NS - 2020. 02. 12. 13:00:33 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Hertha: válság a köbön

Nincs könnyű helyzetben a Hertha BSC, váratlanul lemondott Jürgen Klinsmann vezetőedző, az irányítást átmenetileg Alexander Nouri másodedző vette át. A berliniek 21 forduló után a 14. helyen állnak a Bundesligában, hat pontra a kiesőzónától. Pedig a téli átigazolási időszakban 78 millió eurót költöttek el a keret megerősítésére, mégis a legsúlyosabb válságban vannak a 2011-es élvonalbeli visszatér

Novemberben Ante Covictól vette át a Hertha irányítását Jürgen Klinsmann, és akkor „Európa legizgalmasabb futballprojektjének” nevezte a berlini klubot. A világbajnok és Európa-bajnok korábbi játékos érkezésével egyidőben Lars Windhorst 49.9 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Herthában 224 millió dollárért. A 43 éves üzletember többször is hangsúlyozta, hogy nem ért a futballhoz, de hallgat tanácsadójára, Klinsmannra. A csaknem 50 százalékos tulajdonrész megszerzésével Windhorst jogosult lett arra, hogy a 9 tagú felügyelőbizottságba négy főt delegáljon – köztük természetesen a vezetőedzővé kinevezett Klinsmannt is. A felügyelőbizottság a vezetőség munkáját ellenőrzi, operatív döntéseket ugyanakkor nem hoz – az az elnökség feladata. Ez lehetőséget teremtett arra, hogy Klinsmann akár Michael Preetz sportigazgató tevékenységéről is vitázzon a befektetővel.

Eközben a téli átigazolási időszakban korábban nem tapasztalt költekezésbe kezdett a Hertha, 78 millió eurót költött el új játékosok szerződtetésére – többet, mint az európai topligákban bármelyik klub. A Der Spiegel beszámolója szerint januárban, a fővárosi csapat orlandói edzőtáborában Jürgen Klinsmann viszonylag konkrét tervvel állt elő: azt szerette volna, ha az idény végén meghosszabbítják a szerződését két vagy három évre, és további forrásokat bocsátanak rendelkezésére a keret megerősítésére – cserébe fejlődést és jó eredményeket ígért. Ultimátumot adott a Hertha vezetőségének, ugyanis a Der Spiegel szerint február elejéig várt választ az „ajánlatra”, a szakmai grémium azonban közölte vele: március előtt – racionálisan értékelhető eredmények hiányában – biztosan nem hoz döntést ebben a kérdésben.

Ezzel kibontakozott egy belső viszály a klubnál Klinsmann és Preetz között, ami a klub hosszú távú terveire nézve igencsak aggályos, hiszen megoszthatja a vezetőséget.
A pályán felemás eredményeket produkált a csapat: Klinsmann irányításával kilenc bajnokin három győzelem és három döntetlen mellett három vereség volt a mérleg. Amikor Klinsmann leült a fővárosi alakulat kispadjára, a csapat a 16. helyezett Fortuna Düsseldorffal azonos pontszámmal állt a Bundesliga tabellájának 15. helyén, most ennél valamivel jobb a helyzete, hiszen a 14. pozíciót foglalja el, és hat pontra eltávolodott az osztályozót jelentő helytől. A korábbi német szövetségi kapitány regnálása alatt a Hertha a Német Kupában egy meccset játszott, a Schalke 04 elleni nyolcaddöntőjét hosszabbítás után 3–2-re elveszítette. Az utolsó csepp a pohárban a Mainz ellen 3–1-re elveszített hazai bajnoki volt.

Hétfőn, két nappal a mérkőzés után Klinsmann úgy fogalmazott, „jó úton jár a csapat, de van még tennivaló”, majd kedden a bizalom hiányára hivatkozva lemondott a vezetőedzői pozícióról. Döntésével meglepte a Hertha vezetőségét, a hátteret ismerve azonban nem is annyira biztos, hogy váratlan volt ez a bejelentés. A helyzetet némileg súlyosbítja, hogy Klinsmann leszögezte: a felügyelőbizottságban betöltött pozícióját továbbra is ellátja, azaz a belső ellentétek aligha szűnnek meg egyhamar. A felügyelőbizottság nem távolíthat el pozíciójáról senkit, Preetz mégis minden bizonnyal némi ellenszélbe kerül – teszi hozzá a Spiegel. Windhorst ráadásul nem hivatalosan azt is elmondta, hogy még több pénzt kíván befektetni a Herthába.

Fotó: -a-
Lap tetejére