RSS Feed

A Soulbrain Tatabányára megy

mti - 2020. 02. 12. 11:56:44 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Hétmilliárd forintból létesít gyárat a koreai Soulbrain vállalat Tatabányán, 4700 négyzetméteren lítiumos akkumulátorokhoz szükséges elektrolitokat gyártanak majd; a beruházáshoz a kormány 425 millió forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

    A miniszter szerint a felépülő üzem a jövőben képes lesz a Magyarországon működő nagy koreai akkumulátorgyártó vállalatok, az SK Innovation és a Samsung alapanyag-igényének kiszolgálására.
    Elmondta, a Soulbrain az első ütemben 50 embernek ad majd munkát, a vállalat akkora területet vásárolt, hogy azon a második és harmadik ütem fejlesztései is elférnek. Elnézve a nagy koreai gyártóvállalatok magyarországi terjeszkedését, erre az új területre hamarosan akár szükség is lehet - tette hozzá.
   Dominic Lee, a Soulbrain pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a tervek szerint az év végére befejeződik a tatabányai üzem építése és jövő év közepén már termelni fog. A teljes beruházás értéke nagyjából 20 millió euróra rúg, az éves bevételük pedig 150 millió euró lehet. A vállalat magyar oktatási intézményekkel is együttműködik majd, különböző képzési lehetőségeket, gyakornoki pozíciókat biztosítanak majd. A Soulbrain törekszik arra, hogy a vegyi anyagok biztonságos kezelőjeként legyen jelen a piacon.
    Bencsik János, a Jobbik országgyűlési képviselője emlékeztetett, hogy 2014-ben született meg az a kormányhatározat, amely Tatabánya és Esztergom térségét kiemelt járműipari és mechatronikai fejlesztési régióvá nyilvánította. Az elmúlt hat évben olyan beruházások valósultak meg, amelyek kiemelték a Tatabánya-Oroszlány-Tata-Komárom városegyüttest az ország gazdasági életéből.

Lap tetejére