RSS Feed

Dzsudzsák - al-Ain

mti, NS - 2020. 02. 08. 8:19:45 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Dzsudzsák - al-Ain

Továbbra is az Egyesült Arab Emírségekben, az al-Ain labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a 108-szoros válogatott Dzsudzsák Balázs - számolt be pénteken az MLSZ Twitter-oldala. A 33 éves szélsőtől a napokban vált meg korábbi klubja, az al-Ittihad Kalba, amely helyi beszámolók szerint szakmai okokra hivatkozva hozta meg döntését.

    Dzsudzsák 2016 nyara óta futballozik az Egyesült Arab Emírségekben, előbb az al-Vahda együttesében játszott,  majd 2018 szeptemberében igazolt az al-Ittihad Kalbához, és a másfél idényben 36 meccsen kilenc gólt szerzett, miközben 52 alkalommal hozta helyzetbe társait.
  Dzsudzsák Balázs nem sokáig maradt klub nélkül: a Nemzeti Sport péntek reggel úgy értesült, hogy a 33 éves játékos a szintén arab emírségekbeli, a bajnokságban jelenleg az 5. helyen álló – de két meccsel kevesebbet játszó – al-Ainnál folytatja a pályafutását. Mint megírtuk, épp az al-Ain szurkolói voltak, akik Dzsudzsák szerződtetését követelték, miután a Kalba szerződést bontott a játékossal.

A megállapodás létrejöttét nem sokkal később maga Dzsudzsák kizárólag a Nemzeti Sportnak megerősítette: mint elmondta, új csapatában a 10-es mezben játszik majd, bemutatására délután kerül sor, s az sem kizárt, hogy pályára lép a péntek esti, Sardzsa elleni mérkőzésén.

Pikánsnak ígérkezhet a kezdés Dzsudzsák számára: az al-Ain egy hét múlva, február 14-én éppen a játékos előző együttesével, az al-Ittihad Kalbával csap össze a bajnokságban.
 

Fotó: -a-
Lap tetejére