RSS Feed

Hitler unikornist zabál

Csontos Tibor - 2020. 02. 06. 8:00:52 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Hitler unikornist zabál

Miközben a Führer vegetáriánus volt, falta a makarónit, bélfelfúvódásban szenvedett, de szellentéseit a tábornokai miatti állandó bosszúsággal magyarázta. Az új-zélandi rendezőüdvöske, Taika Waititi Jojo Nyuszi című filmjében azonban bízvást zabálhatja az egyszarvú lóból készült vacsoráját. Miként sok minden más is lehetséges a filmben: Hitler félig maori és félig zsidó, a Jungvolk táborában a kiskamasz fiúkat és lányokat könyvégetésre tanítják és arra, hogyan kell teherbe esni. Mindemellé Beatles, David Bowie, Richard Strauss szól és folyton Heil Hitlereznek.

Tekintsünk el attól, hogy az amerikai-cseh-új-zélandi koprodukcióban készült és a második világháború végén játszódó Jojo Nyuszit hat Oscarra jelölték, köztük A legjobb film díjára, mely hírre bizonyára magához térne a moziszomszédom, aki unalmasnak tartva szinte végigaludta a Jojo Nyuszi második felét. Pedig jól indult a történet. A tíz éves, Jojo becenevű Johannes Betzler képzeletbeli barátjával, Adolf Hitlerrel heilhitlerező edzést tart, hogy majd Hitler testőrének készülve nyári katonai táborba menjen, ahol egy halom csöcsszopóval gránátot dobáltatnak, hogy "átéljék mindazt, amivel a nagy német hadsereg naponta találkozik". Hősünket a karikatúraszerűen vérszomjas Hitlerjugend kiképzői egy nyúl nyakának a kitekerésére ösztönzik - talán még egy mini vaskeresztet is kapott volna -, ám a kis Jojo megtagadja a nyuszigyilokot, mire gyáva nyúlnak, Jojo Nyuszinak kiáltják ki. 

Képzelt barátja, a hibbant Hitler tartja benne a lelket, aki a harminchatos berlini olimpián négy aranyat szerző néger atlétát, Jesse Owenst zsidóként emlegeti és olykor indián fejdíszt visel, végül is rajongott May Károlyért, miként a Hófehérke és a hét törpének  is betege volt. A tömeggyilkos ezzel a mesével feküdt le nap mint nap. Jojo véletlenül felfedezi, hogy édesanyja egy zsidó kislányt bújtat  az emeleti szobájuk kárpitja mögött, akitől igyekszik megtudni, olyan patás ördögök-e a zsidók, mint amilyeneknek a táborban tanították nekik és igaz-e, hogy a rabbik füldugója fütyivégből készül. A filmben egyetlen perc alatt harmincegyszer szól a náci köszöntés: Heil Hitler!, s imigyen szóla a jungvolkos gyerekszáj: " Már csak a japánok a barátaink, de ők nem tűnnek túl árjának!" "Nem könnyű manapság nácinak lenni!" "Három hétbe tellett, amíg feldolgoztam, hogy a nagyapám nem szőke volt."

Waititi ezzel a filmjével ismét felélesztette a vitát arról, lehet-e viccelődni egy tömeggyilkos diktátorral és komédiázni az áldozatok emlékével? Azt hittük, túl vagyunk már ezen. A kétezres évek elején Heil Hitler, a disznó halott! címmel kiadták a náci idők vicceit, címlapon egy horogkeresztes karszalagos csimpánz lendíti karját a nemzetiszocialista köszönésre. Norman Mailer amerikai író a Várkastély a vadonban című, Hitler életét kamaszkoráig követő könyvében úgy véli, az okos németek a humorban, az iróniában találtak ellenszert. Mégis kiverte a német biztosítékot a Der Bunker című rajzfilm, melyben a Führer a fürdőkádban Hitler-fejű kacsákkal és kutyákkal játszadozik, s a betonbunker vécéjén ülve a háborúról énekel. A zsidó szervezetek tiltakoztak a film ellen, mondván, nem lehet viccesen bemutatni egy tömeggyilkos diktátort. 

A Der Spiegel Dani Levy Mein Führer - A legigazibb igazság Adolf Hitlerről című, 2007-es filmparódiájáról pedig azt írta, az áldozatok iránti tisztelet tiltja, hogy komédiázzunk az emberi tragédiával. A Führer itt már zavaros elméjű vénemberként jelenik meg: fél bajusza levágva, háborúsdit játszik magával a fürdőkádban pancsikolva, Blondi nevű németjuhászát náci egyenruhába öltözteti, lágerlakót alkalmaz pr-tanácsadónak. Achim Greser Der Führer privat című, a kilencvenes években készült karikatúra gyűjteményében szereplő gúnyrajzok egyikén az onanizáló Hitler szerepel. Vitát kavart Robert Benigni 1999-es Az élet szép című, holokauszt témájú filmje is, amelynek könnyedsége, szinte vígjátéki színe sokak szerint méltatlan volt az áldozatok emlékéhez. Persze visszamehetünk Chaplin 1940-ben készült A diktátor cím zseniális Hitler-paródiájához, amely egy, a borotváját Brahms Magyar táncok-jára fenő zsidó borbélyról és a földgömblufival játszó náci zsarnokról szól. S melynek megtekintése után a náci vezér dührohamot kapott és kilövési engedélyt osztogatott a rendezőre. 

 A Greser - kötet előszavában német fiatalok elmondják, lehet viccelni anélkül is, hogy nevetségessé tennénk a nácizmus áldozatait, a szenvedéseiket. A megszólalók nem értették, miért írtak például nők ezrei szerelmes leveleket ennek az általuk szexisnek tartott ostoba, kefebajuszos embernek, akinek fiatal lányok ajánlották fel szüzességüket, akiről Thomas Mann azt írta, hogy még gyerekcsinálásra is alkalmatlan. Vajon miért nem nevették ki, hogyan követhettek apáik, nagyapáik ilyen embert?  Ebben persze benne van a történelmi ismerethiány, például annak megértéséhez is, amit Goebbels írt a naplójában: a nemzetiszocialisták mindent felégettek maguk mögött, ami a civilizációhoz kapcsolta őket. 
Az ilyen viccelődő játszadozásokra csak a történelmi ismeretek birtokában, s nem helyettük kerülhet sor. 

Taika Waititi filmje, bár messze van a tökéletességtől, sikernek néz ki, melyben azért nyakig benne van a női főszereplő Scarlett Johansson is. Bizonyára az lesz Németországban is, ahol 2012-ben a magyar származású Timur Vermes Nézd, ki van itt című Hitler-szatírájából több mint egymilliót adtak el. A könyv arról szól, hogy a Führer 2011 nyarán egyszer csak magához tér, s mivel úgy látja, a bicikliseken golyó lyuggatta sisak van, még tart a háború, s azt érzékeli, hogy Németországot egy szomorúfűzfára emlékeztető dundi asszonyság irányítja...

.

Fotó: -a-
Lap tetejére