RSS Feed

Jó vicc aggódva inni

Regös István - 2020. 01. 29. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Jó vicc aggódva inni

Az író balról jött, a tejesember jobbról. Az egyik imbolygott, a vállára nehezedett rekeszek alatt, a másik kitért, a mértanban egyenes vonalnak nevezett irányból, a fejében zsongó alkohol hatása alatt. Hideg volt és hajnali négy óra. A Gutenberg teret alig tette hangulatosabbá néhány pislákoló kandeláber. Furcsa, hogy a kirakatutcák közvetlen közelében él, és a nagykörút fényeiből, mint szegény rokonnak, mégiscsak az árnyék jut.

Az író balról jött, a tejesember jobbról. Az író arról gondolkodott, hogy ebben a hidegben nem lehet gondolkodni. A megfagyott gondolatokat pálinkával próbálta felébreszteni, de remény helyett csupán enyhén berúgott. Máskor is előfordult már ez vele, ezért meg sem lepődött. Érzékenyen reagáló, kifinomodott lelkével úgy érezte, mintha egy zsilip szabályozta volna, egyre emelkedett benne az alkoholszint. Most az is eszembe jutott, amint balról közeledett, hogy jó vicc aggódva inni. A tejesember megállt a teherautó lehajtott hátsó ajtaja előtt.
- A franc egyen meg benneteket! - mondta a rekeszeknek. Miután azok nem válaszoltak, előre kiabált a sofőrnek. A kihalt utcán dagadt, öblösödött a hangja. 
- Dönci! Van egy kis gézed? Elvágta a kezem ez a rohadt rekesz! - és belerúgott. A rekesz továbbcsúszott a vizes úttesten és megállt, szinte vigyorogva. Megint csak nem válaszolt. A tejesember utánament és visszahozta, mert a rekeszekkel el kell számolni. 

Az író balról jött és azt játszotta, hogy becsukott szemmel meg tudja-e tartani az egyenes irányt. Megindult, egyet jobbra, egyet balra lépett, így aztán tisztában volt a kilengéseivel. Arra gondolt, hogy ebben a dög hidegben szörnyen nehéz megtalálni a helyes utat, amit józanul sem sikerült meglelnie. Halkan berregve, kinyújtott karokkal repülőzött kicsit, hol a jobb, hol a bal kezét emelte oldalsó középtartásba. Játszott. Az jutott eszébe, mi lenne, ha most meglátná egy ismerős? Eközben megszólalt a tejesember, megint hívta Döncit, mert a hidegben nem állt el a felsértett kezéből a vérzés. Azt mondta, már többször jelezte Lipták szakinak, hogy cserélje ki az éles rekeszeket. A tejesember többször nekiveselkedett, hogy feljusson a platóra, miközben vigyázott a sérült kezére. Összeszámolta, hány rekesz van fönt és hány lent. Végül azt kiáltotta Döncinek:
- Kit érdekelnek a számok, amikor több mint tizenhét fok hideg van? A lerakott tejeszacskókban és dobozokban a tej fél óra alatt megfagyott.
- És akkor mi van? - szólt vissza Dönci. - Befagyott, hát befagyott!
A tejesember megkérdezte Döncit, olvasta-e, amit ma írtak az újságok?
- Miért, mit írtak? - kérdezte Dönci.
- Rólad írtak, kisfiam! - mondta a tejesember. - Az volt a címe: A tél hősei. Röhögök rajta. Te meg én, a tél hősei, jó, mi?

A tejesember megfordult, látta a fagyott, deres ablakokat és elképzelt egy jó meleg szobát, amelyben semmi mást nem csinálna, csak aludna. Még az asszonyt sem kívánta, pedig fiatalember volt, csak a meleget. Aludni, és délelőtt nyolc óránál korábban sohasem felkelni. Nála a nyolc óra már későnek számított. Úgy belerúgott a rekeszbe, hogy a lába is belefájdult. Az író jobbról jött. Kimelegedett az ugrándozásban. Egészen jó kedve kerekedett, elhatározta, hogy ezentúl mindent megír. Mert sok mindent nem írt meg, amit már ért, és sok mindent megírt, amit most már végképpen ért. Meglátta az üzlet előtt lerakott tejesüvegeket és kedvet kapott ahhoz, hogy az egyikbe beleigyon. Izgalmasnak tűnt számára az élmény, hogy tejet lopjon. Belenyúlt a zsebébe és addig nyúlkált, amíg nem talált benne néhány tízforintost. Friss tejet lopni hajnalban csuda élményt kínált számára. Észre sem vette, hogy az életben néha a legegyszerűbb dolgok a legizgalmasabbak. Ebben a pillanatban összerezzent, észrevette, hogy figyelik. A tejesember állt előtte. Fogta a rekeszt, mintha az övé lenne. Kék pufajkája valószínűtlenné vastagította alakját. Felnézett és tekintete szembetalálkozott a tejesemberével. Az író kíváncsian figyelte, mi lesz most. Nem félt tőle. A tejesember arca egyre merevebb lett, ahogyan az üvegekben percről percre egyre jobban megfagyott a tej. Egy pillanat alatt megtelt a tejesember szíve keserűséggel. Hirtelen meglendítette sérült kezét és arcul ütötte az írót.
- Szétverem a pofádat! Tejet loptál? Hogy holnap én fizessem meg?
Nem beszélt, hanem inkább hörgött, sziszegett, szinte mindent kiadott magából, amit már nem bírt tovább elviselni. Majd hirtelen abbahagyta az ütlegelést és buta arccal nézett a vérző kezére.

Az író lehajolt, felvette a földről a sapkáját és a fejébe nyomta. Tökéletesen kijózanodott. Egy fejjel magasabb volt a tejesembernél. A zsebébe nyúlt, előhúzott egy csomag cigarettát, a megszokott elegáns mozdulattal kipöckölt egy szálat és a tejesember felé tartotta. 
- Gyújtson rá, barátom! - mondta.
Azután folytatta az útját, amit balról kezdett meg és ami jobbra tartott, ahol már várta a meleg lakás. Két lépés között azt gondolta, jó vicc aggódva inni, ezt megírom!


Fotó: Németh András Péter
Lap tetejére