RSS Feed

El Camino

Dalia László - 2020. 02. 01. 8:00:06 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

El Camino

Santiago de Compostella első állomása volt az észak-spanyol körutunknak, amely Santiagótól San Sebastianig tartott, vagyis a portugál határtól a franciáig. Egyetlen repülőjárat visz erre a vidékre, Santanderig, ott béreltünk kocsit és rögtön leautóztunk az El Caminó végállomásáig. Mi ugyanis nem vallási meggyőződésből vagy lelki békén megtalálása miatt érkeztünk Hispániába.

Szóval az első nap délutánján, hosszú kocsikázás után baktattunk be a szállodától a belvárosba, amikor a girbe-görbe utcákon felfedeztünk három zarándokot, akik hátizsákkal, rajta  kagylóval és sétabottal bandukoltak Szent Jakab temploma felé. A nyomukba eredtünk, és elkísértük őket a főtérre, ahol egymással ölelkezve, telefonnal örökítették meg a pillanatot, hogy utuk végére értek. Akkor már hatan is voltak, s volt közöttük, aki könnyezett. Lopva fényképeztük le őket, mert nem illik efféle intim pillanatban fotózni, miközben maga a pillanat olyannyira varázslatos és hiteles, hogy a szavak csak üresen konganak, ha nem lesz mellettük a kép. Tudom, nem szép dolog, de "A milicista halála" sem egy fotóriporternek szólt, viszont szegényebbek lennénk nélküle. 

Hajdan az út a Rajnától indult, s áthaladt a Fekete erdőn, majd a Pireneusokon. A középkorban magyar és lengyel zarándokok is jártak rajta. A Calixtus-kódex (állítólag maga II. Calixtus pápa vetette papirra) már a XII. században azt írta, hogy legyenek szegények és gazdagok a zarándokok, jogot szereztek arra, hogy jól bánjanak velük és fogadják be őket házaikba. A kódex egyébként nemcsak Szent Jakab csodatételeit mondja el, de útikönyvként is szolgál, a kegyhelyekről éppúgy tudósít, mint a szállásokról, utakról és időjárásról. Egyébként Assisi Szent Ferenc is végigjárta a zarándokutakat, s egy középkori feljegyzés szerint egy magyar püspök is itt lelte halálát, bár a neve nem maradt fenn. Számtalan menedékhely épült, s az utolsó stáció Montjoy hegycsúcsa volt, innen már látni lehetett Santiago dómját, s ekkor énekelték el a zarándokok a Te Deumot. 

Az El Camino divat lett, tavaly már 300 ezren tették meg a rövidebb-hosszabb utat, mindenki a maga erejéhez mérten, s ahogy egy kollégám írta, ma már jobbára bezárt templomok és nyitott bárok fogadják a zarándokot. Hajdan az út a Rajnától indult, s áthaladt a Fekete erdőn, majd a Pireneusokon. Könyvek és filmek tucatjai készültek, amelyek persze nem Szent Jakab sírjáról szólnak, hanem az útról, félretaposott bakancsokról, feltört lábakról és megnemesedett, megvilágosodott lelkekről. Amikor a nyolcvanas években ott jártam, még évente 3 ezer zarándokról írtak a lapok, vagyis jóval kevesebben voltak, mint a XII. században. A városka virágzik, állítólag 177 országból érkeznek a hátizsákos turisták, akiknek többsége már útközben sem az ingyenes szállásokat keresi. Az egykori Katolikus Királyok Kórháza a zarándokokat szolgálta, ma luxushotel, bár a javára írandó, hogy nem zavarják el a betérőt, nyugodtan használhatja a földszinti bár melletti mosdókat. A katedrálist Szent Jakab sírja fölé emelték a IX. században, amikor a magyarok helyet kerestek maguknak a Kárpát-medencében, s a legnagyobb román kori katedrális Hispániában.  Most éppen felújítják, így a csodából szinte alig érzékelni valamit, s hiába szerettem volna újra látni, hogy meglengetik a kupolából lelógatott, 2 méteres füstölőt, amit 1604 óta nyolc egyházfi tud meglengeti. Ahogy emlékszem, nem voltak nyolcan, de lenyűgöző látvány volt és rögtön megvettem a kicsinyített mását, amit ugyancsak lehet lengetni, de persze nem füstöl.

Fotó: -a-
Lap tetejére